Blogbazár
Bencsik András téveszméje

Bencsik egyik cikkében azt írja, hogy a baloldali pártoknak nincs programjuk, üzenetük. Nem képesek alkalmazkodni a fejlődő világ kihívásaihoz. Felvetődik a kérdés a Fidesznek mi a programja? Folytatják, amit eddig.

Ez bizony a nagy semmi, az elmúlt 8 évben nem az országot kormányozták.
A sorosozás, a civilek megbélyegzése, sajtó-és véleményszabadság korlátozása, xenofób kampány, koncepciós perek, sajtó-és médiaterror, aktivisták vegzálása hatóságok által, közmunkások megfélemlítése, a szegénység letagadása, ételosztások betiltása, kórházi több órás várólisták! Lebutított oktatási rendszer.
Mindez mennyiben igazodik a fejlődő világhoz, Bencsik uraság?!
Hol itt a morál, amiről ön beszél? Hol vannak az értékek? Maguk demagógiára építették fel úgynevezett programjukat. Ebből élnek 2010 óta. Ön ezt írja:
„Semmi sem számít csak önmagad. (…) Csak önmagadra koncentrálj, és csak azok társaságát keresd, akik ugyanúgy vélekednek.”
Ezt ön a liberálisokra vetíti rá, mint hibát. Az első mondatot úgy veszem, hogy az egy Bencsik-féle beismerés. A következő frázist már érdemes közelebbről megvizsgálni.
Nem tudom, hogy önt hogyan nevelték a szülei, de valami nagyon félrecsúszhatott. Teljesen természetes, hogy az ember elsősorban olyan társaságot keres, akikkel egy nézetet vall, illetve hasonlóan gondolkodnak a világ dolgairól. Ám szívesen ül le vitázni ellentétes véleményen lévő személlyel is.
Ez a normális, amikor létezik a párbeszéd két, vagy akár több egyén között.
De a Fidesz ezt a csapot elzárta.
Sem magának, sem senkinek nincs joga a jobboldalon, hogy minket kérjen számon. A felelősség az önöké.
Szerző
Friss
- Trump Putyinnak: „súlyos vámokat vezetünk be, ha nem születik megállapodás ötven napon belül”
- Gyógytornász Budapesten – Hogyan válaszd ki a számodra legmegfelelőbb szakembert?
- A ‘keresztény’ maffia elzabrál mindent – Az önkény giccsei
- Meghalt Schmuck Andor – Legyen könnyű neki a föld!
- Kocsis Fidesz-frakcióvezető „nyelvi izmozása” Sztálin, Rákosi Ceaușescu, Lukašenko nyomában
- Tarjányi Péter: a közösségi média rombolói, avagy ismerd fel a trollt
- Csöbör Katalin teljes mellszéllel az Orbán-fényezés (narancs)sárgaköves útján
- Tovább megy -egyelőre nem sok sikerrel- a ‘bedőlt’ kormányablakok helreállítása – Hétfőn üzemszünet
- Gárdony nem alkuszik, újabb 3 fideszes képviselő helyére 2 VITE-indulót és 1 függetlent választottak
- Kingkong Bélának Pécsett volt szatócsüzlete a Teréz utcában – Cseri László szerint a világ….