Connect with us

Koronavírus

Betegszervezetekre és orvostársaságokra vetett szemet a kormány

Megosztás

Társadalmi célú, közérdekű tájékoztatókat akar elhelyezni a kormány a betegszervezetek és az orvostársaságok által működtetett honlapokon.

vadasz
Megosztás

Társadalmi célú, közérdekű tájékoztatókat akar elhelyezni a kormány a betegszervezetek és az orvostársaságok által működtetett honlapokon. Az akár jelentős bevételekkel is kecsegtető együttműködés koordinátora Oberfrank Ferenc, a Magyar Orvostársaságok és Egyesületének Szövetségének (MOTESZ) elnöke lesz, aki nem mellesleg az Integra Consulting Zrt. Igazgatósági elnöke is.

Kikre feni a fogát a kormány?

A kormány hirdetni akar a hazai orvostársaságok és betegszervezetek honlapjain, ezzel kapcsolatban már meg is kezdődtek az egyeztetések az Emmi Egészségügyért Felelős Államtitkársága és a MOTESZ, a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége között – tudta meg a varosikurir.hu.

Az erről szóló levelet Oberfrank Ferenc, a MOTESZ elnöke küldte el a szövetség csaknem 140 tagszervezetének. Az elnök gyors választ vár, többször is hangsúlyozva, hogy társadalmi célú és nem politikai természetű üzenetekről van szó.

Információink szerint a levelet január 25-én küldte el Oberfrank Ferenc , és január 30-ig vár választ arra, hogy tagszervezeteik „rendelkeznek-e olyan honlappal, mely a betegek és laikusok számára ismeretterjesztő tevékenységgel bír, és amelyen a kormány el tud helyezni társadalmi célú, közérdekű tájékoztatókat”. Ebben megjegyezte azt is, hogy

gyors, pontos válasz azért is szükséges, mert a kormányzat rövid határidővel kérte az ezzel kapcsolatos információkat

A második Orbán kormány ígérget ezerrel

Hozzátette azt is, hogy ha megvalósul az együttműködés a szervezet és a kormány között, akkor a MOTESZ olyan megállapodásra törekszik, amely minden együttműködő számára transzparens, „a szakmai függetlensége és döntési autonómiája sérülése nélkül”. Oberfrank végül megjegyezte, hogy a MOTESZ

„természetesen az esetleges bevételekből valamennyi résztvevő számára méltányos részesedést biztosít”.

A projekt koordinálását vállaló MOTESZ elnök amúgy nemcsak az orvostársaságokat és a hozzájuk kapcsolódó betegszervezeteket képviselő szövetséget irányítja jelenleg. Emellett igazgatósági elnöki posztot tölt be a többek között egészségügyi stratégiai tanácsadással is foglalkozó Integra Consulting Zrt.-nél. Oberfrank a második Orbán-kormány egészségügyi államtitkára, majd az egészségpénztár főigazgatója volt.

Kapcsolódó

Hány éves maga? 75, mondtam! Ó, hát akkor maga erre nem jogosult! – 2018 Magyar egészségügy

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. graycivil

    2019.01.27 16:05 at 16:05

    Én kicsi tudni magyar. Mr. Bencsik mondot: O1GÁnusz

    Én mondta jól? 🙂

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük