Hány éves maga? 75, mondtam! Ó, hát akkor maga erre nem jogosult! – 2018 Magyar egészségügy 0 7

korhatar

Nem egyedi az eset, amit lejjebb olvashat, de fontos, hogy tudja, mire számíthat, ha az Európai Unió célzott támogatást élvező, célzottan a  vastagbélrák szűrésre átutalt 6,5 milliárd – azaz 6.500.000.000.- millió – forintnyi támogatással megsegített szolgáltatást igénybe akarja venni.

Ön erre szavazott?

Kétlem, hogy lenne olyan polgára az országnak, aki jó néven veszi, ha önhatalmúlag valakik olyan ukázzal látják el a még itthon praktizáló orvosokat, hogy kor alapján döntsenek arról, kinek jár a megelőző vizsgálat és ki érdemtelen rá.

Az alábbi történetet a facebook “hasábján” találtuk és mivel nyilvános bejegyzésként osztotta meg az, akivel megesett, változtatás nélkül közreadjuk:

Vastag a bőr! Brüsszeltől kért segítséget a kormány az egészségügy javításához!

“Családunkban apám és húgom vastagbélrák miatt haltak meg, így ennek megelőzése számomra rendkívül fontos! Ezért az elmúlt években már 5-ször vettem részt tükrözésen, melyek során polipokat is találtak. 2017 novemberben ezért újra jelentkeztem időpontért. Bár kiterjedt orvos ismeretségem van, nem kerestem meg senkit, kíváncsi voltam, egy magyar állampolgár számára ez hogy zajlik le.

A pultnál jelentkeztem a hölgynél, aki erre:

Uram hol él maga, más világ van már, nem olyan egyszerű az időpont!

Erre én:

tudomásom szerint az EU most adott célzatosan az országnak 6,5 milliárd Ft-t vastagbélrák szűrésre! Hány éves maga? 75 mondtam! Ó hát akkor maga erre nem jogosult, mert a támogatás 50-70 év közöttiekre vonatkozik,

nekem először konzíliumra kell menni!

Kásler: “Nem a magyar egészségügynek kell gyógyulni” – elég, ha agyra vesszük, hogy ez van és jó napot!

2018 január 15: a konzíliumon egy fiatal doktornő fogad és labor valamint hasi UH vizsgálatokat ír elő.

Áprilisban ezek eredményei birtokában

a doktornő leírja hogy 2020 előtt a tükrözés nem indokolt!!

Egy egyszerű magyar állampolgár ebbe természetesen beleegyezik,

és drukkol talán 2020-ig életben marad!

Én írtam az Integrált Jogvédelmi Szolgálat betegjogi képviselőjének akinek válaszát idézem:

“A betegpultnál dolgozó hölgy nem korrekt tájékoztatást adott, mert az UH nem feltétele a vastagbél szűrések, hanem a vizsgálatok része, mint ahogy a tükrözés is ”

A bibi itt csak az, hogy a doktornő nem magától találta ki, hogy megspórolják rajtam a tükrözést, ehhez a kórház vezetésének és így tovább felfelé is közé kell legyen!!! A férfiak születéskor várható élettartama ma az országban 72,4 év, mit akar ez a vén faszi!!?

Ajánlom olvasásra Sándor Lászlónak, aki azért pozitív tapasztalatait ez évben már leírta a Facebook-n! Nekem is vannak olyanok is, de sajnos az van, nem mindegy, hogy az ember mennyire ismert személy az a mai Magyarországon eldönt mindent!”

“Oszt jó napot!”

Orbán Viktor, Kásler Miklós és társai csak állami egészségügyi ellátást kaphassanak!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenkettő − kettő =

Most Popular Topics

Editor Picks

Megosztás