Connect with us

Kerítésen innen

Betiltani!

Megosztás

Akkor lesz itt nyugalom, ha a szót is betiltják. És hogy veszély ne fenyegessen, az olyan embereket is be kell tiltani, akiknek szavak juthatnak az eszükbe.

ezt neked
Megosztás

Persze sejthettük volna, hogy a soraink közé befurakodott Szörényi Levente elvtárs belső ellenség, hiszen már korábban is voltak gyanús nyilatkozatai.

Le a burzsoá áltudománnyal!

Most, hogy küszöbön áll a társadalmi nemek (vagy ahogy Józsi a kocsmában mondta: dzsender) tanulmányok betiltása, lassan megnyugodhatok. Látom, hogy gondos gazdáink minden részletre ügyelnek, tehát nyugodt szívvel várhatom a többi burzsoá áltudomány –a szociológia, a pszichológia és a kibernetika – betiltását. Nem fog itt senki belerondítani a NER szépen nyíló pitypangjai közé.

Egy dolog azonban még aggaszt:

A szó. Illés elvtárs zenekarától tudjuk, hogy a szó veszélyes fegyver. És tényleg. Ráadásul ezt épp a sorosbérenc Bródy János fejtette ki egy dalszövegben, amihez Szörényi Levente elvtárs is áldását adta. Persze sejthettük volna, hogy a soraink közé befurakodott Szörényi elvtárs belső ellenség, hiszen már korábban is voltak gyanús nyilatkozatai. Olyanokat mondott, hogy a tehetség fontos dolog, és hogy a politikai megbízhatóság még nem ad tehetséget. Már hogyne adna! Hiszen csak úgy rajzanak a tehetségek Orbán elvtárs körül. Se szeri, se számuk, meg se lehet őket számolni, az adatkérés egy vagyonba kerülne.

De nagyon elkalandoztam, Bródy és Szörényi följelentése elvitt a lényegtől. Szóval, ott tartottam, hogy a szó veszélyes fegyver. Ráadásul ki tudja, ki hogyan érti. Arról nem is beszélve, hogy a szó elrepül, ki tudja, kit hogyan talál. És végül arra is fel kell hívnom a figyelmet, hogy a szó messze száll, ki tudja hol áll meg.

Mindebből következik javaslatom:

akkor lesz itt nyugalom, ha a szót is betiltják. És hogy semmilyen veszély ne fenyegessen, az olyan embereket is be kell tiltani, akiknek szavak juthatnak az eszükbe. Az ilyen Bródy- és Szörényi-féléket. Meg azokat, akikből új Bródyk és Szörényik lehetnek. És mivel előre nem lehet tudni, kikből lesznek, be kell tiltani minden embert. Így lesz kerek a NER.

Andor Mihály

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük