Kerítésen innen
Betiltják a hajléktalanságot, közben sok család utcára kerülhet
Bajkai István fideszes képviselő egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy „arra kéri” a kormányt, alkotmányos eszközökkel oldja meg, hogy a jelenlegi formában ne lehessen életvitelszerűen használni a közterületeket.
Szerdán már el is fogadhatják
Ezt követően a parlament törvényalkotási bizottságának kormánypárti tagjai rohamtempóban beleírták a tervezett módosításba azt az egyértelmű mondatot, hogy „tilos az életvitelszerűen közterületen tartózkodás”. Az egyéb módosításokkal – valamint a „Stop Soros” névre keresztelt csomaggal – együtt szerdán már el is fogadhatják.
Lejár a kilakoltatási moratórium
Ennek következtében egycsapásra tilos lesz az utcán élni – miközben április végén lejárt a téli kilakoltatási moratórium határideje, vagyis ma már újra utcára lehet tenni eladósodott családokat, el lehet árverezni a lakásukat. Az ellenzék már több kísérletet is tett, hogy megakadályozza ezt. Legutóbb az MSZP képviselői nyújtottak be egy, az Adóskamara javaslatait tartalmazó törvényjavaslatot. Ennek lényege az lenne, hogy 2019. december 31-ig ne lehessen újabb végrehajtást elrendelni, illetve végrehajtást foganatosítani.
A Fidesz leszavazta a szocialisták javaslatát
A szocialista javaslat tárgysorozatba vételét az igazságügyi bizottság kormánypárti többsége leszavazta, vagyis tárgyalni sem kívántak róla. A Hír TV tudósítása szerint arra hivatkoztak, hogy a Fidesz is dolgozik a probléma megoldásán – bár azt, hogy pontosan miként, érdemben nem fejtették ki.
Az MSZP az elutasítás után a plenáris üléstől kérte, szavazzon a tárgysorozatba vételről. Most hétfőn Varga László szocialista képviselő ezzel kapcsolatban felidézte: a szakemberek szerint 30-40 ezer családot érinthet már idén a kilakoltatás veszélye. Azt kérte, „próbáljunk meg mindannyian felülemelkedni a pártpolitikai megosztottságon.” Közölte, hogy nyitottak lesznek a módosító indítványokra, a lényeg, hogy megoldják a kérdést. A fideszes Demeter Zoltán válaszában viszont azt mondta: a javaslat a felvetett problémák kezeléséhez szükséges intézkedési, szabályozási javaslatokat nem megfelelően tartalmazza, ezért további egyeztetéseket javasol.
Egy napon szavaznak a hajléktalanság ellen és mellette
Ezen törvényjavaslat tárgysorozatba vételéről ugyancsak szerdán szavaz az Országgyűlés – vagyis ugyanaznap, amikor a hajléktalanság betiltásáról döntenek.
(Forrás: Népszava)
Szerző
Friss
- Októberi csillagjegyek, figyeljetek
- Lázár János szintet lépett, lefelé
- A Momentum szervezi a szabadvárosok ellenállását a kormány legújabb sarcával szemben
- Ma éjjel kerülje a Szabadság hidat – Őszi nagytakarítást végeznek
- Az üléspont határozza meg az álláspontot – Mindenki nyertesnek érzi magát Orbán EU-szereplése kapcsán
- Sarcolnak rendületlenül – Újabb kést tart az önkormányzatok „nyakához” az Orbán-kormány
- „Apa, kezdődik”, Orbán Viktor hamarosan felszólal az EP-ben – Frissítve a felszólalással és a reakciókkal
- 100 millió eurós csalódás: Mudryk elvesztette helyét a Chelsea kezdőcsapatában, de nem akarják eladni
- Novák Katalinnak már papírja is van arról, hogy folytatódhat a habzsi-dőzsi – Leszavazták a DK indítványát
- A 13. csillagjegy: a Kígyótartó