Ez a nap
Még mindig betöltetlen több mint 300 háziorvosi praxis
Hamarosan még több háziorvos lesz nyugdíjas, utánpótlás pedig nincs. A kiosztott 2,3 milliárd forint csak a tűzoltásra volt elég. Fordulat nélkül összeomlik a családorvosi rendszer.
Az április 1-jei adatok szerint Magyarországon 308 háziorvosi praxis tartósan betöltetlen – tudta meg a 24.hu. A mélypont 2017 augusztusa volt, akkor 317 praxisban nem volt állandó háziorvos. A mostani adatokból jól látszik, hogy
- hozott eredményt a kormány tavalyi praxispályázata,
- de nem annyit, hogy érdemben csökkenteni tudja a háziorvos nélkül működő települések számát.
Ennek oka dr. Selmeczi Kamill, az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke szerint az, hogy a háziorvosok kétharmada a nyugdíjkorhatár közelében van vagy nyugdíjasként látja el feladatait, utánpótlás pedig nincsen. Az orvosi egyetemeken hiába vannak államilag támogatott helyek a családorvosképzésre, a szakorvosjelöltek számára nem vonzó a pálya az alacsony szakmai és anyagi presztízs miatt.
Lenne megoldás
A megoldást jó helyen, az anyagiaknál kereste a kormány, azonban az egyszeri, nagyobb támogatással operáló praxispályázatokkal nem lehet elfedni azt, hogy egy átlagos magyar háziorvos aprópénzt keres egy klinikai szakorvoshoz képest.
Selmeczi Kamill úgy látja, hogy pozitív diszkriminációra lenne szükség. Csak a klinikai átlagkeresetnél nagyobb bér és egy megfelelő életpályamodell enyhíthetné a jelenlegi helyzetet. Egyenként meg kell vizsgálni a tartósan betöltetlen háziorvosi praxisokat, eszerint kell átalakítani a körzeteket és reális térítési rendszert kell kidolgozni.
Beleroppannak a kórházak is
A háziorvosok vállalkozói formában dolgoznak. Az alapellátásban dolgozó ismerőseim többet keresnek mint én – válaszolta a háziorvosok alulfizetettségét firtató kérdésre Dénes Tamás, a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének (ReSzaSZ) elnöke. Mint mondja: a praxispályázatok nem hoztak átütő sikert, de a háziorvosi működés feltételeit és feladatait már csak azért is át kellene alakítani, mert a jelenlegi, nem hatékony rendszer elviselhetetlen terhet jelent a kórházak számára.
(Forrás: 24.hu)
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat