Biden-program, gyorscsévélő – a megválasztott elnök prioritásai az első 100 napra

Elnöki beiktatása után két hónapon belül állampolgárságot kapnak az illegális bevándorlók – jelentette be Joe Biden, az Egyesült Államok megválasztott elnöke az NBC televíziónak kedden este adott interjújában. Arról is beszélt, hogy kormánya nem egy harmadik Obama-Biden adminisztráció lesz.

Biden és az első 100 nap

Hangsúlyozta: már elnöksége első száz napjában kötelezettséget vállal az állampolgárság megadására mintegy 11 millió illegális bevándorlónak, és az erről szóló törvénytervezetet átküldi a kongresszusnak.
Kifejtette azt is, hogy elnöksége első száz napjának legfontosabb feladata a bevándorlási reform megvalósítása és a koronavírus-járvány gazdasági következményeinek enyhítését célzó csomagterv elfogadtatása lesz. Részletekkel is szolgált.
Ígéretet tett rá, hogy jelentős mértékben megnöveli az Egyesült Államokba befogadandó menekültek számát. Donald Trump, a hivatalban lévő republikánus elnök 15 ezer főben szabta meg az évente befogadható menekültek számát, Biden most azt ígérte, hogy ezt a kvótát évi 125 ezer főre emeli. Eltörli a Trump-kormányzat azon tiltó rendelkezését is, amelynek értelmében meghatározatlan időre felfüggesztették a beutazást azokból az országokból, amelyeket a terrorizmus melegágyának minősítettek.

Klímapolitika

A politikus azt mondta, hogy korrigálni fogja, illetve semmisnek mondja ki azokat a korábbi, Trump által hozott elnöki rendeleteket, amelyek szerinte kártékonyak voltak, és – úgy fogalmazott – “jelentékenyen befolyásolták a klímaviszonyok romlását, és ezzel egészségtelenebbekké tettek bennünket”.
Az interjúban Biden megerősítette, hogy megkezdődött a hatalom átadásának folyamata, s a jelenlegi elnök nemzetbiztonsági csapata már meg is kereste az ő munkatársait. Korábban – még kedden délután – újságíróknak azt is megerősítette, hogy naponta megkapják majd a szigorított titkosítású hírszerzési jelentéseket is.
Biden hangsúlyozta: “ez nem egy harmadik Obama-ciklus lesz, mert… teljesen más a világ ma, mint az Obama-Biden adminisztráció idején volt”.

Biden-figyelő

Biden

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük