Connect with us

Banánköztársaság

„Miben más, ha egy muszlim imám, vagy egy református lelkész terjeszt köztörvényes gyűlöletet?” – Bikádi, a református gyűlölet-lelkész

Megosztás

Sok mindent megcsináltak az utóbbi években a kereszténységre hivatkozva Magyarországon, amiről az igaz hívők pontosan tudják, hogy semmi köze nincs a bibliában leírtakhoz. Bikádi László Károly lelkész botrányos megnyilvánulásai nem először verik ki a biztosítékot minden jóérzésű hívőnél és ateistánál egyaránt.

"Miben más, ha egy muszlim imám, vagy egy református lelkész terjeszt köztörvényes gyűlöletet?" - Bikádi, a református gyűlölet-lelkész
Megosztás

Sok mindent megcsináltak az utóbbi években a kereszténységre hivatkozva Magyarországon, amiről az igaz hívők pontosan tudják, hogy semmi köze nincs a bibliában leírtakhoz. Bikádi László Károly lelkész botrányos megnyilvánulásai nem először verik ki a biztosítékot minden jóérzésű hívőnél és ateistánál egyaránt.

„…jönnek, mint a sáskajárás…”

Nem kis botrányt kavart és több református egyházi vezető is megdöbbent és tiltakozott a Dunántúli Református Egyházkerület püspökénél amikor 2016-ban a Veszprém melletti falucska, Hajmáskér lelkésze Bikádi László Károly a szószékről elhangzott beszédben azt mondta

„nem állíthatjuk, hogy fehér emberként felebarátként kezelnénk a színes bőrűeket, legyen az arab, legyen az néger, legyen az afrikai, legyen az ázsiai”.

Egy neve elhallgatását kérő lelkész azt mondta akkor, nem érti mi vezette hajmáskéri kollégáját, amikor a menekültek ellen beszélt és szerinte egyértelmű náci propagandát terjesztett a szószékről.

„Az írás egyértelműen fogalmaz. Mindenki a felebarátunk. A szamaritánus története pedig pont arról szól, hogy az emberségünkkel kell találkozni még akkor is, ha ezért ki kell lépnünk a kényelmi zónánkból és felebarátként kell kezelnünk mindenkit, legyen az arab, fekete vagy ázsiai”.

Az ügyet akkor a legfelsőbb egyházi körökben vizsgálták és úgy tűnt, akár fegyelmi eljárás is indulhat Bikádi lelkész ellen. (Forrás)

Nem indult…., sőt!

2020-ban nagy tisztesség érte fent említett lelkészt, Steinbach József püspök ünnepi istentiszteletet tartott és prédikációjában kiemelte,

azért gyűltek össze a hívek, hogy a Hajmáskér, Sóly, Királyszentistván és Vilonya gyülekezetekben is prédikáló Bikádi László Károly lelkész munkájáért hálát adjanak. Mert a dicsőség egyedül Istené, de az elismerés az ő szolgáját is megilleti.

Az ünnepi alkalmon Ovádi Péter országgyűlési képviselő is csatlakozott az istentisztelethez.

Bikádi László Károly egy igazi építő ember: építi a közösséget, felújítja a templomokat, és a szűkebb közösségen túl segítő szolgálatokat is végez, ami példaértékű. Tizenhat éve ismerjük egymást, amibe belefértek magaslatok és hullámvölgyek is, de egy biztos, én nagyon sokat tanultam a nagytiszteletű úrtól, és ha voltak is vitáink, a barátság mindig megmaradt

– mondta el köszöntőjében Ovádi. (Forrás)

Ha ez így bejön… – gondolhatta Bikádi és rátett pár lapáttal

„Annyira kellemetlen, amikor egy református lelkipásztort kell jelenteni a Facebooknak gyűlöletbeszédért… kínos… nagyon… Főleg, hogy egy 1941-es szovjet plakátot alakít át, hogy a putyini LMBTQ-törvény magyar másolatát éltesse. Nem tudja, hogy ezek a szovjetek elvitték a papokat?

Egyébként miben más, ha egy muszlim imám, vagy egy református lelkész terjeszt köztörvényes gyűlöletet?

Ki adott ezeknek a lelkészeknek diplomát? Hogy lehet, hogy nem tagadja ki őket az egyház?

Másként kérdezem: mi szükség van olyan egyházra, amelyikben ez megférhet?

És ne érts félre: nem a kereszténység ellen szólok. Mert ez nem az…”

-írta közösségi oldalán Ágoston László.

Bikádi eredeti bejegyzése és a kommentek

A kommentekből:

„Szerintem ez a lelki-birka pásztor csak a valódi keresztények formáját hozza. A keresztények irtották ki pl.: az amerikai őslakos Indiánokat is? Nem értem miért kell kireksztényt, álkeresztényt, horogkeresztény írni? Miért kell az értelmes, gondolkodó embereknek azt a hazugságot tolniuk, hogy a kereszténység a béke és a szeretet vallása? Sose volt az. A kereszténység egy mesterségesen létrehozott, erőszakkal terjesztett és fenntartott természet és életellenes betegség. Be kellene már fejezni végre a kereszténysimogató hazugságokat és mellébeszéléseket! Vagy maga mást gondol? Eddig egyetlen értelmes választ sem kaptam arra, hogy miért kell keresztény-simogató hazudozást csinálni? Maga megválaszolja-e nekem?”

„Ez a poszt simán kimeríti a gyűlöletbeszéd fogalmát! Szégyellje magát, a náci fidesszel együtt! Hányadékok!”

„Szégyent hoz az egyhazara..”

„A Soros Györgyről szóló plakàtok a nàci németorszàg toposzàt valósítjàk meg, amit a nácik a zsidó bankàrokról mondtak, azt mondjàk most a fideszesek Soros Györgyről. Ilyesztő, hogy megmosolyogjuk, amiért mindenre azt vàlaszolja a kormàny, hogy Soros, pedig itt egyszerűen nemzetiszocializmusról van szó! Erről van szó! A fidesz kdnp és orbàn nem való politikusnak, le kell vàltani és el kell őket tiltani a közélettől!”

„Sírva kérem, könyörgöm, szedje le ezt a borzalmas plakátot innen. Nézzen utána, mekkora szerepe volt a ruandai népirtás kirobbanásában a hasonló jellegű, uszító sajtómegnyilvánulásoknak. A közösségi térnek hatalmas ereje van. Ha a dühödt gyűlöletüket eddig féken tartó emberek bátorítva érzik magukat ezektől, és történik bármi, akármi, hogy számol el a lelkiismeretével Isten előtt? Kérem, vegye ezt le! Talán maga sem tudta, milyen háttere van a képnek, de most már tudja. Sosem késő felülvizsgálni magunkat. Iszonyatosan rossz érzéseket kelt ez a kép.”

„Köszönöm szépen hogy meggyőzött arról, hogy jövőre az 1%-om nincs helyén a Magyar Református Egyháznál. Mint lelkész hivatott jo példát mutatni. Ez, amit most feltett a legrosszabbra utal a 20. századból. Nagyon nem hiszem, hogy Jézus ezzel a véleménnyel tudna azonosulni.”

„Én ugyan nem hiszek a te istenedben, de ezért biztosan pokolra jutsz. Ja, és jelentettelek”

„Mi a különbség a magukat kereszténynek mondó gyűlölködő, gyűlöletkeltő, agresszióra buzdító alakok és a szélsőséges, fanatikus , bigott muzulmánok között? SEGÍTEK! SEMMI!”

„Horog-keresztény gyalázat! Jézus forogna a sírjában ezt az ostoba, gonosz uszítást látva, ha lenne neki olyan!”

Kapcsolódó

 

bikádi

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Pingback: Református lelkész osztott meg egy homofób grafikát, amiről kiderült hogy egy régi kommunista plakát átszerkesztve – Borsod24

  2. Pingback: A magyar és a lengyel kormány, most nem vétózhat, pedig alighanem nagyon szeretne - Gyülöletbeszéd - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük