Connect with us

Kerítésen innen

Bod Péter Ákos: Ha a politikai pozícióból az unokaöcsémnek játszom át az üzletet, akkor az, ne cifrázzuk, lopás

lopas
Megosztás

Bod Péter Ákos szégyenkezik a magyar viszonyok miatt, és azt is megfogalmazta: hazánk beleragadt a korrupcióba, mintha ki se akarna onnan mozdulni. Úgy látja: szervezet-szociológiai értelemben nehéz a Fideszről, mint pártról beszélni, mivel lényegében minden döntés Orbán kezében van. A közgazdásszal Németh Péter készített interjút.

„… értékvilágomat már régen sértette az, ami itt zajlik…”

Bod Péter Ákos szerint lényeges ügy, hogy az európai parlament legerősebb pártcsoportja miként értékeli a Fidesz politikáját. Pontosabban Orbán Viktorét, mert a döntések olyan mértékben kötődnek egy szűk vezető réteghez, hogy szervezet-szociológiai értelemben nagyon nehéz pártként tekinteni a Fideszre:

„A döntésben látunk taktikai elemeket is, de ha a magyar kormányzó pártról azt mondják ki, hogy értékalapján súlyos gondok vannak benne, azt fontos tisztázó lépésként értékelem.” /…. / „Azt, hogy az európai néppártok fő vonulatától Orbán Viktor kormányzatának – szándékosan nem a Fideszt mondom – távoleső döntések sorozatát hozta, amelyben csak a legutóbbi az én adófizető pénzemből finanszírozott ronda médiakampány, nyilván nem fér össze ezen pártok értékrendszerével. Magamat konzervatív emberként tételezve – így tartanak számon engem, bár mosolygok rajta néha – kijelenthetem, hogy az én értékvilágomat már régen sértette az, ami itt zajlik, meg, ami elhangzik. Mind a kettő fontos: vagyis a tett és a szó is.”

Nem akarok sót szórni a sebeinkbe…

Kiemelte, az európai kereszténydemokrata, konzervatív pártok vezetői hogy nézhetnék sokáig azt, ha valahol a tudományos kutatás és oktatás szabadságát megnyirbálják, ha a sajtót lenyúlják, vagy azt hirdetik, hogy a korrupció nem botlás, hanem nemzetépítő program:

„Nem akarok sót szórni a sebeinkbe, nem örömmel, sőt kifejezetten szégyenkezve említem ezeket a jelenségeket, mert igen: kifelé és befelé is szégyenkezem a magyar viszonyok miatt. Mindenesetre a magyar gazdaság szempontjából az lenne a legkellemetlenebb, ha azok a pártok erősödnének meg, amelyek azt mondják, amit a magyar kormánypárt. „

Orbánról egyáltalán nem hiszem, hogy illúziókat kerget, ő pontosan tudja, hogy mit miért csinál

Fontosnak és szívéhez közelinek tartja a nemzetet, mint intézményt, vagy gondolkodási keretet. De illúziókat kerget az, aki azt gondolja, hogy a krakéler politikával a nemzeti érdekekért áll ki:

„Orbánról egyáltalán nem hiszem, hogy illúziókat kerget, ő pontosan tudja, hogy mit miért csinál. Tudja, hogy a nemzeti érdek nehezen megfogható és vitákban kiforró fogalom, míg a nemzeti érdek illúzióját egyszerűbb életre hívni. Ilyen illúziókeltés például, hogy a magyar fizető eszköz megvéd bennünket bármitől, hogy az olyan eszköz, amivel korrigálni lehet a külvilág káros hatásait, hogy a nemzeti valutával képesek vagyunk a versenyképességünket megőrizni. Ez Münchhausen báró története, annak illúziója, hogy képesek vagyunk saját hajunknál fogva kirángatni magunkat a bajból. Nem tudjuk.”

?

A könyve, amely a napokban jelent meg, kérdőjeles címet visel. Azért tett kérdőjelet, mert minden ponton van korrigálási, döntési lehetőség:

„Ezért nem károgok, hogy ez a hajó már elment, de kár hogy elrontották. Holnap is kezdődik egy új nap. 2019-ben is nagyon sok döntést hoznak meg, állami, vállalati szinten, a családokban. Igen, családok is döntenek: vesznek lakást vagy sem, összeházasodnak a kedvezőbb pénzügyi feltételek miatt, vagy nem, külföldre mennek dolgozni, vagy sem. A kérdőjel fontos. Az figyelmeztet a felelősségünkre.”

Hangsúlyozta, vannak nagy dolgok és vannak olyan értékek, amelyeknél az ember nem tud engedni. Ilyen például az, ha a magyar gazdaság kicsúszna az európai fejlődés fővonalához való igazodásból.

„….igyekszem először mindig jóhiszeműen közelíteni egy-egy döntéshez. Például, ha kiszorítanak egy nyugati céget a piacáról, ami nem szép, nem jogszerű, de van-e esetleg mögötte indokolható piacvédelem. Persze akkor is vitatható, hogy szabad-e olyat tenni, ami nem jogszerű, szerintem nem, de ettől a motívum még lehet jó. De ha a politikai pozícióból az unokaöcsémnek játszom át az üzletet, akkor az, ne cifrázzuk, lopás. És ráadásul, a nemzetet is megkárosítja.”

„…. beleragadtunk…”

Kiemelte, hogy a magyar korrupciós helyzetről is világos képünk van. Van erre Budapesten kutatóintézet is, amely adatok alapján bemutatja a helyzetet. Korrupció mindenhol van, főként a hozzánk hasonló térségekben, de a legtöbb helyen javuló tendenciát mutat, míg nálunk nem:

„A korrupció olyan társadalmi jelenség, amely öröklött és újratermelődő, amitől meg lehet szabadulni, de bele is lehet ragadni. És mi beleragadtunk. Nem csak az a bajom, hogy van, hanem hogy maradni is akar.” /…. / ” Ami annyit jelent, hogy az emberi természetet gyarlónak fogom fel, amely ugyanakkor képes megszabadulni a gonosztól. A bűnt nem lehet kiirtani, de a bűnügyi viszonyokon lehet javítani.”

Kitért arra, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom inkább a jövő generációját képviseli, ebben a szervezetben alapító, de nem aktív tag, míg a V21-ben ülők az élet- és kormányzati tapasztalataikat kívánjuk hasznosítani:

„A két szervezet együtt és külön-külön is azt tükrözi, hogy sokarcú az ellenzék, de mégiscsak az ország felét, sőt nagyobb felét teszi ki. Mi azt akarjuk, hogy ez a sokszínű, többrétegű Magyarország, még ha különbözőek is a tagjai, bizonyos alapügyekben le tudnak ülni, és azokban meg is tudnak egyezni.”

” ..a fák nem nőnek az égig ….”

Beszélt arról is, hogy az Orbán 2010-ben már növekedő gazdaságot vehetett át. 2010-2018 között az európai és az amerikai gazdaság is, immár rekordokat döntögető hosszú, felívelő szakaszt írt le. Vannak országok, amelyeknek az utolsó három-öt év volt különösen ragyogó, ezek közé tartozik Magyarország is:

„…szurkolok a jó gazdasági eredményeknek, de mint elemző tudom, hogy a fák nem nőnek az égig. Másként: ha elérte valami a csúcspontot, az azt jelenti, hogy onnan már nincs feljebb: ez igaz a gazdasági ciklusra is. A kérdés ugye az, hogy jön-e a csúcs után krízis? Nos, krízist nem valószínűsítek, de azt igen, hogy a kegyelmi időszak – az alacsony kamatláb, az olcsó olajár, a nyugat-európai piacok bővülése, és a nemzetközi pénzügyi feszültségek lappangási időszaka – véget ér.”

Meggyőződése, a következő időszak nehéz lesz. Zavaros lesz. Ezért különösen fontos, hogy tudjuk, kik a barátaink, szövetségeseink, akikkel érdek- és értékközösséget alkotunk. Vigyázni kell viszont azokkal, akikkel futó üzleteket tudunk kötni, aki velük üzletel, gyorsan gombolja be a belső zsebét:

„Világosan kell látni, hogy kik az ellenfeleink, akiknek hátsó szándékaik vannak a térséggel, illetve velünk is. Ez óriási politikai felelősség. ” /….. / „Ha valaki Brüsszellel harcol tízmilliárdokba kerülő plakátharcban, hallgat más fővárosokból jövő ukázokra, ott valami gond van. . Ezért aztán, ha valaki azt kérdezi tőlem, hogy miként szavazzon, akkor a válaszom ez: ha európai Magyarországot akar magának, gyerekének, unokáinak, akkor keressen magának olyan mozgalmat, pártot, erőt, személyiséget, aki ezt világosan és hitelesen képviselik.”

Forrás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük