Kerítésen innen
Bödöcs Tibor: biztos vannak, akik azt mondják, hogy túllőttem a célon, és rohadjak meg!
Ha Bödöcs Tibor nevét halljuk, biztosak lehetünk benne, hogy fanyar humorral karikírozott görbe tükörrel lesz dolgunk. A HVG karácsonyi számában interjút közöl a humoristával, amire érdemes pár percet szánni az ünnepi készülődés közepette.
„Lehet, hogy cirkuszi sátorral járom majd az országot”
Az anno parodistának induló fiatalembert nem hagyja hidegen a magyar közélet. Néhány szemelvény a hamarosan olvasható eszmecseréből:
„Kérdés, hogy van-e értelme. Nem a kormányzati tematizálás szekerét tolom-e, ha én is rárepülök egy-egy mondatra, amit direkt dobtak be (….) Nem minden visszás beruházásról beszélni, hanem mondjuk a gazda és alattvalói viszonyáról, az egész NER-nek a működésmódjáról.”
Hallhattuk már az ő megvilágításában az Orbán – Putyin találkozó rejtelmeit, az Olimpia-lázálomról is polemizált, most ő vall magáról és közös világunkról. A tüntetéseken való részvétel helyett inkább a színpadot választja, az az ő terepe:
„Lehet, hogy a civiltörvény után lesz felségsértés-, meg nemzetgyalázás-törvény. Meglátjuk majd, azért nem fogok mást mondani, mint most. Amúgy egy hely volt az egész országban, ahol az önkormányzati üzemeltetésű művházban azt mondták, hogy technikai problémák lesznek jövő tavaszig, és akkor átmentünk egy másik helyre, ami magánkézben van. Ha ott is aggódnának, akkor megnéznénk egy újabb helyszínt, aztán a végén lehet, hogy cirkuszi sátorral járom majd az országot.”
Bödöcs szándéka szerint messziről kerüli a demagógiát:
„Én nem a bölcsek kövével kacsázok a színpadról, hanem egy-egy jelenséget próbálok ábrázolni kellő öniróniával. Viszont ha mindig ezen paráznék, akkor azzal sem foglalkoznék, amiről üvölt, hogy gazemberség. Persze biztos vannak, akik azt mondják, hogy túllőttem a célon, és rohadjak meg. Nyilván dühítő ez nekik, mert hisznek azokban, akikben én nem, vagy elhiszik nekik, amiket én hazugságnak tartok.”
És most egy nemrég közkinccsé tett felvétel:
(forrás: HVG)
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Fiatalnak lenni Amerikában, Oroszországban és Magyarországon – Lehetőségek és kihívások összehasonlítása
- ‘Magyarország GDP-jének 38 százalékát Budapest termeli, ha a város megáll, azt minden magyar megérzi’
- Mészáros Lőrinc a riporter -és áttételesen az Ön- kérdésére: húzzanak haza!
- Tucker Carlson ment, Ben Shapiro jött: újabb ‘rekordnézettségű-gyanús’ Orbán-interjút készíttetett a…. (ki is?)
- A törvény mindenkire nézve egyformán kötelező!? De amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!
- Új hónap, új évszak vadiúj júniusi horoszkóp!
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik