Kerítésen innen
Bóka János, Varga Judit eddigi uniós viceházmestere lesz az uniós ügyekért felelős miniszter
Bóka János lesz az európai uniós ügyekért felelős miniszter a kormányban
Bóka János lesz az európai uniós ügyekért felelős miniszter a kormányban – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn az MTI-vel.
Orbán-Tuzson(?) paktum
Gulyás Gergely azt mondta, a tisztséget augusztus 1-jétől tölti be Bóka János, aki jelenleg az Igazságügyi Minisztérium európai uniós ügyekért felelős államtitkára.
Az ok pedig nem más, mint, hogy, a miniszterelnök abban állapodott meg Tuzson Bence leendő igazságügyi miniszterrel, hogy egy „tiszta” igazságügyi tárcát fog vezetni, ezért Orbán Viktor kormányfő az európai uniós ügyek vitelével a tárca eddigi államtitkárt bízta meg, aki miniszterként irányítja majd ezt a területet.
Készülődés az EU soros elnöki tisztére
Bóka János miniszteri kinevezését az is indokolttá teszi, hogy 2024 második felében Magyarország tölti be az Európai Unió (EU) soros elnöki tisztét, így az új miniszter feladata az elnökségre való felkészülés koordinálása az ország uniós szövetségeseivel, illetve a kormányon belül a szaktárcákkal is – ismertette Gulyás Gergely.
A jelölt augusztus 1-jei kinevezésére a miniszterelnök tesz javaslatot a köztársasági elnöknek.
A kérdés, persze az, lesz-e egyáltalán magyar soros elnökség?
„Azzal kapcsolatban, hogy az Európai Parlament állásfoglalást fogadhat el arról, hogy Magyarország alkalmatlan arra, hogy jövő évben betöltse az Európai Unió soros elnöki tisztségét, Didier Reynders EU biztos azt mondta, hogy a bizottság dolga, hogy meghallgassa a parlament álláspontját, de nincs lehetősége dönteni ebben a kérdésben”
írtuk meg alig egy hónapja.
Friss
- Orbán másodlagos frissességű traktorozása újrahasznosítva
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról
- Orbán és csapata utolsó rohama: ikszelj magyar, a túlélésedért – Ellenjavallat: olvass a Fidesz-sorok között
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti
- Combosodik a MÁV: Véda kamerarendszert telepítenek a vasúti átjárókhoz
- Orbán Ráhel nem türelmetlen hölgy: 3 éve veszteséges Odu-ját nem bezárja, hanem új helyre költözteti
- Lázár János feje nem káptalan, de, hogy a „párügyű” infó-mondandója egyik fő elemét nem járta körbe, az minimum ciki