Kerítésen innen
Bóka János, Varga Judit eddigi uniós viceházmestere lesz az uniós ügyekért felelős miniszter
Bóka János lesz az európai uniós ügyekért felelős miniszter a kormányban
Bóka János lesz az európai uniós ügyekért felelős miniszter a kormányban – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn az MTI-vel.
Orbán-Tuzson(?) paktum
Gulyás Gergely azt mondta, a tisztséget augusztus 1-jétől tölti be Bóka János, aki jelenleg az Igazságügyi Minisztérium európai uniós ügyekért felelős államtitkára.
Az ok pedig nem más, mint, hogy, a miniszterelnök abban állapodott meg Tuzson Bence leendő igazságügyi miniszterrel, hogy egy „tiszta” igazságügyi tárcát fog vezetni, ezért Orbán Viktor kormányfő az európai uniós ügyek vitelével a tárca eddigi államtitkárt bízta meg, aki miniszterként irányítja majd ezt a területet.
Készülődés az EU soros elnöki tisztére
Bóka János miniszteri kinevezését az is indokolttá teszi, hogy 2024 második felében Magyarország tölti be az Európai Unió (EU) soros elnöki tisztét, így az új miniszter feladata az elnökségre való felkészülés koordinálása az ország uniós szövetségeseivel, illetve a kormányon belül a szaktárcákkal is – ismertette Gulyás Gergely.
A jelölt augusztus 1-jei kinevezésére a miniszterelnök tesz javaslatot a köztársasági elnöknek.
A kérdés, persze az, lesz-e egyáltalán magyar soros elnökség?
„Azzal kapcsolatban, hogy az Európai Parlament állásfoglalást fogadhat el arról, hogy Magyarország alkalmatlan arra, hogy jövő évben betöltse az Európai Unió soros elnöki tisztségét, Didier Reynders EU biztos azt mondta, hogy a bizottság dolga, hogy meghallgassa a parlament álláspontját, de nincs lehetősége dönteni ebben a kérdésben”
írtuk meg alig egy hónapja.
Friss
- Orbán bízik a közmondásban és ezért (?) rendkívül szereti a virágot
- Csak makkegészségeseknek és kamikáze nyaralni vágyóknak ajánlott a Balaton és a Velencei tó – Nem nyílnak újabb ügyeleti pontok
- Ők a hajóbalesetben rommá tört motorcsónakból eltűntek – Hatalmas erőkkel folyik a keresés
- Közlöny van róla: így lehet az „utak réme” ingyen aki középiskolás
- Szőcs László: „a rasszizmus ronda dolog, ugyanakkor nem vagyunk színvakok sem”
- Ez vár rád, itt a holnapi horoszkópod
- Időjárás: viharriasztás országszerte
- Csúcson a nemzetiségi jelöltállítás június 9-re
- Pünkösd hétfő: Gyurcsány Ferenc „odalép” a kurzuskeresztényeknek
- Kispál csepeli plébános két Istene, avagy hogy kerül a Fidesz-mantra a templomba?