Connect with us

Kerítésen innen

Borkait az ág is húzza: pénteken az Alkotmánybíróság kaszálta el

borkai
Megosztás

Nem lehet manapság üdítő dolog Borkai Zsoltnak lenni és ezen az sem segít, hogy valamilyen kifürkészhetetlen okból a Győrben szavazók többsége bizalmat szavazott neki.

Az első ítélet a sorban….

Jogosan bírságolták meg Borkai Zsolt győri polgármestert, amiért gyerekeket felhasználva kampányolt

– mondta ki egyhangúlag az Alkotmánybíróság Varga Zs. András vezette öt tagú tanácsa.

A Győri Ítélőtábla – megváltoztatva a választási bizottságok döntését – azért marasztalta el azóta újraválasztott polgármestert, mert egy már korábban elkészült iskolai futópályát adott át gyerekek jelenlétében.

Borkai alkotmányjogi panaszt nyújtott be az ítélet ellen,

mert mint polgármester voltak jelen az eseményen. Szerinte semmilyen utalás nem történt jelölti minőségére és a közelgő választásokra sem. Az esemény tehát nem kampányrendezvény volt, hanem önkormányzati rendezvény. A választási eljárási törvény szerint nem minősül kampánynak a helyi önkormányzatok feladatuk ellátása során végzett tevékenysége. Ezért, írta a beadványban a nevezetes adriai kalandban is szereplő Rákosfalvy Zoltán ügyvéd,

az ítélőtábla döntése alaptörvény-ellenes, mivel a polgármester és a szintén panaszt tevő Sík Sándor képviselő közhivatal viseléséhez való jogát korlátozta.

Véleményük szerint ha az ítélőtábla indokolása elfogadható lenne, akkor kampányidőszakban semmilyen beruházás átadására nem kerülhetne sor.

Az Alkotmánybíróság azonban az ítélőtáblával értett egyet

A határozat indoklása szerint

önmagában nem tilos polgármester vagy önkormányzati képviselő számára a részvétel átadó ünnepségen, sem pedig gyermekek jelenléte valamely általuk által is használt létesítmény átadó ünnepségén.

Ugyanakkor a köznevelési törvény tiltja az iskolákban a politikai tevékenységet,

és ezt a választási eljárási törvény idézett mondata nem írja felül. Vagyis:

ha a hivatalban lévő és a választásokon jelöltként induló polgármester vagy önkormányzati képviselő közfeladatának ellátása során iskolában jelenik meg, vagy más, gyermekek részvételével zajló eseményen vesz részt, akkor az ő felelőssége, hogy az esemény ne váljék a kampány mint politikai tevékenység részévé.

Ez Borkaiéknak nem sikerült

Az ítélőtábla jogosan állapította meg, hogy a beruházást az egyik jelölt keretéből finanszírozták, és az eseményt kifejezetten a kampányidőszakra időzítették, mert a futópálya már fél évvel korábban elkészült.

Ezért az elmarasztaló és bírságot kiszabó ítélet nem alaptörvénysértő

– mondta ki az Ab.

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. László Bedécs

    2019.10.18 18:27 at 18:27

    Okos Tóbiás,ha huszonegyezel,húszra ne kérj lapot.Egyes lap nincs.Elfelejtetted,mit mondott,cimborád???Pofa alapállásba. Elb@ctad,ezt is.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük