Bősz Anett: én a mai nappal ezt az egészet be is fejezem….

Egy hozzászólásban tudatta politikai pályafutásának végét Bősz Anett, aki a Fővárosi Közgyűlésben ezidáig főpolgármester-helyettesi posztot töltött be – vette észre az index.hu.

„Én a mai nappal ezt az egészet be is fejezem. (…) ez azt jelenti, hogy ma véget ér a főpolgármester-helyettesi megbízatásom, és úgy döntöttem, hogy politikusként más formában sem folytatom tovább

– ezt írta egy kommentben Bősz Anett, aki a Fővárosi Közgyűlésben a mai napig a szociális és kulturális tématerület felelőse volt főpolgármester-helyettesi minőségében.

A politikus 2020-ban lett a városvezetés része, miután Gy. Németh Erzsébet lemondott főpolgármester-helyettesi (és képviselői) tisztségéről parlamenti mandátumszerzése miatt. Bősz Anettnek ugyanakkor lehetősége lett volna politikusi karrierje folytatására, mivel a Pest megyei közgyűlésben ő vezette a Demokratikus Koalíció listáját, ahonnan mandátumot szerzett, amit eddig nem vett fel. A portál telefonon érte el a politikust, de későbbi visszahívást kért.

Nem az az ember vagyok, aki kimegy zuhogó esőben a Stadionba, ettől még ott van a szívem, amikor játszanak

Frissítés!

Bősz Anett közösségi oldalán az alábbiakat írta:

„A mai nappal véget ér a főpolgármester-helyettesi megbízatásom, és úgy illendő, hogy elköszönjek ettől a javíthatatlan, mégis örök szerelemtől, Budapesttől, a szülinapostól, az ismételt árvíztúlélőtől, e 150 éves múzsától, korommal sminkelt, városzajjal öltöztetett kuszaságtól, a szálkától a kormány szemében, és azoktól a szálkáktól is, amelyek a sok szépség mellett a körmeim alatt landoltak. Érdekes így Budapestre gondolnom, hogy az elmúlt években jobban meg is ismertem, mint amire valaha is számítottam. Budapest tényleg csodás. A hiányaival, az esetlenségeivel, a múltban vagy a jelenben hozott hibás döntéseivel együtt is.

Működik, otthont ad, körülölel… az egyik legszeretettebb előadóművészünk mondta egyszer, hogy annyira szereti ezt a várost, hogy itt még a boldogtalan emlékei is boldognak tűnnek — mondta ezt arra is, amikor egy randevún elindult a Roosevelt térről a Lánchídon át, és mire a Clark Ádám térre ért, már nem volt barátnője.

Azon a hídon szakított vele a lány, amelyiken jellemzően eljegyezni szokták egymást. És azon a hídon, amely vegtére is Budapest szüleinek jeggyűrűje — de mindenképp kézfogója — volt. Ők ugyanis egy forradalomban jegyezték el egymást. Eszükbe sem jutott, hogy ne harcoljanak, és azt is világossá tették, hogy az uralkodó előtt nem teszik le a fegyvert. Rádöbbentett, hogy ezzel én is így vagyok. Mármint nem a fegyverletétellel, a város iránti szeretettel. Pedig tudom, hogy a budapesti ember türelmetlen, Schumachereket megszégyenítő tempóban közlekedik a járdán, és egy szívemnek nagyon kedves zalai fiú — aki végsősoron azért mégis lakhelyéül választotta –, azt mondta rá: ez a város egy fertő.

Nem mondom, én is látom, hogy a lakói gyakran nem tudják eldönteni, a vidékieket, az agglomerációsokat, a regnáló rendszert, a metrópótló buszokat, a bicikliseket, a nekik kikészített zöld oszlopokat, a galambokat vagy az őket etetőket, a rakpart lezárását, annak megnyitását, a városvezetést, esetleg önmagukat gyűlölik-e jobban, de azért mégis!

Az épített örökség, a kulturális intézmények, a Duna es a Dunapartok minden alkalommal lélegzetelállító látványa, a szecessziós Állatkert, amit Kós Károlynak köszönhetünk, a Műjégpálya, amely idősebb a saját városánál, és a mai napig teljesen ugyanazt a funkciót tölti be, mint közel 160 évvel ezelőtt, mikor először megnyitotta kapuit… hát, nekem bizseregnek az ujjaim, ha ezekre gondolok. A méltóság, amivel a történelem viharait cipelték a kulturális intézmények, a vállalok, amelyek láthatatlan hálózatot szőnek a város lakói és az ideérkezők köré, és akiket jobbára csak akkor látunk, ha valami baj van — mert akkor gőzerővel dolgoznak a javításon. Az a 27.000 ember, akik éjt nappallá téve azon dolgoznak, hogy ez a hely, amely ugyanúgy nem alszik, mint London, New York vagy Berlin, működjön, valójában egytől egyig Budapest Hőse.

Minden nap a mély tisztelet érzetével töltött meg a tudat, hogy ennek a nagy családnak a részeként dolgozhatok.

A 120 éves könyvtár, a 130 éves Aquincumi Múzeum, az 50 éves Petőfi Emlékkönyvtár, a már-már ékszerdoboz-méretű, belvárosi kőszínházak, melyek fenntartásához és vezetéséhez is végtelen bátorság kell a mai kultúrapolitikai közegben, a történelmi fürdőink, melyek közül a Széchenyi már nem csak az Állatkert vízilovainak, de a hányattatott sorsú Biodómnak is melegvizet biztosít. Tudták, hogy a világszinten is egyedülálló módon érzik jól magukat itt ezek az állatok? Még a szaporodásukon és a megélt életkoraikon is látszik. Hát azt, hogy ahányszor elvitték felújítani a Láchíd oroszlánjait, hamarosan kitört egy háború? Azt is megtanultam, hogy a városegyesítés 150. évfordulóját ünneplendő, hiába volt nekünk 3 fény- és egy legóoroszlánunk, nem tudtuk megtörni az átkot.

Nem csak a város és az egyes intézmények alapításához, a működtetésükhöz is nagy elszántság és elhivatottság kell. Vízió, alázat, nyitottság, a globális trendek ismerete, a hazánk szeretete… ez mind ott volt a városalapítókban és később hosszú időn át a várovezetésben is.

Azok, akik egyszer jövőt álmodtak a fővárosunknak, köztük Széchenyi István, Kammermayer Károly, Podmaniczky Frigyes, Gerlóczy Károly… gyakorta a saját sorsukkal sem törődve dolgoztak a misszión, hogy méltó fővárost adjanak a nemzetnek, s tették a Duna királynőjévé.

Szívből kívánom ennek a társadalomnak, hogy a következő közgyűlés és városvezetés valamennyi tagja ugyanígy szeresse Budapestet! Szívből kívánom, hogy a parkolási botrányról Kern András szilvalekváros tönkölysütije, a metróról Káposztásmegyer és a Budaörsi Virágpiac, a Blaha Lujza térről a megújulás, Óbudáról pedig a túrós csusza jusson eszünkbe! Mindenkinek jobb volna így, és nem lehetetlen egy ilyen közéletet megteremteni.

Kedvesek, Intézményvezetők, Főigazgató asszonyok és urak, Vezérigazgató asszonyok és urak!

Megtiszteltetés volt Veletek dolgozni! Köszönöm Nektek, hogy együtt szolgálhattuk ezt a várost, a kultúra, a sport és a szociális szféra terén!
Budapest, 150 szónak is 6 a vége: megtiszteltetés volt Veled dolgozni! Mindent köszönök! Ma nem csak a fővárostól, a politikai pályafutásomtól is búcsúzom. A Pest vármegyei közgyűlésben szerzett mandátumomról lemondtam, a DK-s tagságom a mai nappal megszűnik. Kívánok a maradóknak sok sikert, minden jót!