Ez a nap
Brexit – Újabb népszavazást sürget Manfred Weber
Újabb népszavazást kellene tartani az Egyesült Királyságban az európai uniós tagság megszüntetésének (Brexit) kérdéséről az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP-) választási csúcsjelöltje, Manfred Weber szerint.
A választás helyett a káosz a téma
A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa az Augsburger Allgemeine című bajor regionális lap csütörtök esti fórumán kiemelte, hogy 2019 történelmi jelentőségű választási év az EU számára, de a Brexit ügye eltereli a figyelmet erről.
A közösség jövőjéről szóló kérdések „feledésbe merülnek a Nagy-Britanniában uralkodó káosz miatt” – mondta Manfred Weber, elképesztőnek nevezve, hogy a Brexit elhúzódása miatt meglehet, hogy a távozásra készülő országban is meg kell tartani az EP-választást.
„Senkinek sem tudom megmagyarázni, miként fordulhat elő, hogy meghatározó befolyást gyakorolhat az EP-választásra egy ország, amely kilép az EU-ból” – mondta.
A logikus lépés egy újabb népszavazás lenne
Szerinte a briteknek inkább az EU-tagság ügyének rendezésével kellene foglalkozniuk. A következő „logikus lépés egy újabb népszavazás lenne” – emelte ki Manfred Weber.
Hozzátette, hogy minderről a briteknek kell dönteniük, az EU viszont kimondhatná, hogy nem számíthatnak több engedményre. Nem élvezheti az EU-tagsággal járó előnyöket egy olyan ország, amely távozik a közösségből – húzta alá az EPP csúcsjelöltje.
Elutasítások sorozata
A brit parlament eddig háromszor utasította el a brit kormány és az EU többi 27 tagállama által elfogadott kilépési megállapodást és a jövőbeni kapcsolatokat felvázoló politikai nyilatkozatot. Ezt követően a törvényhozás alsóháza több véleménynyilvánító szavazást tartott, hogy fel lehessen mérni, milyen kilépési feltételeket lenne hajlandó megszavazni a ház, ám egyik sem kapott többséget. A parlamenti alsóház a többi között ezidáig a második népszavazás kiírását sem támogatta, s ettől a brit kormány is következetesen elzárkózik.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő