Connect with us

Blogbazár

Bruck András: tragikus ebben a politikus bűnözőktől fertőzött magyar világban élni

borkai
Megosztás

Mindjárt itt van a vasárnap, itt van a nyakunkon a győri polgármester, Borkai Zsolt és a bandája, itt van a volt V. kerületi polgármester, de a kerület mai napig tényleges ura, Rogán és bandája – ők a kerület lakásait, üzlethelyiségeit adják oda a haveroknak jóval áron alul –, itt van az első kerületi polgármester és bandája, ők a Várbeli lakásokkal teszik ugyanezt, a IX. kerületben a parkolási pénzeket viszik haza.

Vagy itt van a VII. kerület egykori szocialista polgármestere, Hunvald György, ő „színlelt szerződések” miatt történetesen már ült is börtönben. De az ügyének még nincs vége, akár további másfél évre ismét börtönbe kerülhet. Hunvald mégis indul vasárnap, amivel szándékosan árt az ellenzék közös jelöltjének.

Nálam nincs rangsor, hogy az említettek közül melyikük a nagyobb gazember,

melyikük lopott el többet saját kerülete, városa polgáraitól.

Borkai, az éppen most zajló szex- és korrupciós botrány főszereplője nyilvánvalóan meglopta a győrieket azzal, hogy hagyta, hogy a város körüli üres földeket az ő egyik ügyvéd haverja vásárolhassa fel. (A budaörsi polgármester, Wittinghoff Tamás szexügye szerintem nem ez a kategória.) Így amikor a terjeszkedő Audi-gyár megvette ezeket a földeket – hogyne tudta volna Borkai, hogy meg fogja -, a sok milliárdos bevétel nem a saját városáé lett, hanem az ügyvédé – és persze egy része áttételesen a Borkai családé. Többek között bizonyítottan a fiáé és a lányáé.

Nagyon rossz, helyesebben tragikus ebben a politikus bűnözőktől fertőzött magyar világban élni

Borkai, gondolom, bukott ember, bár ettől még nyerhet vasárnap. És a törököt is egyszerűbb volt kiverni a Várból, mint lesz a Várat elfoglalt új törököket, Bayert, Palkovicsot és a többieket, de talán erre is sor kerül egyszer.

Egy megfelelően elszánt kormány kéne hozzá, amely majd „null and void”-nak, azaz semmisnek és érvénytelennek tekinti a parlament 2010 óta hozott törvényeinek idevágó paragrafusait. Vagyis nem fogadja el, hogy Orbánék minden bűntettüket előbb törvénnyel „legalizálták”. A Btk. lapozható hátrafelé is, igenis visszafordítható a történelem és az idő kereke. Kezdetnek ehhez persze szükség volna vasárnap egy kicsit megritkítani a fideszes polgármesterek sorait.

Magyarországon 2010 óta végbement

az államapparátus, a benne dolgozók, a demokrácia teljes szakmai, jogi, erkölcsi szétrombolása. Az egykori tornász olimpiai bajnok esete is annak a legújabb bizonyítéka, hogy a hatalmon lévők egyetlen, kizárólagos céljává a totális fosztogatás vált, hogy megtarthassák folyamatosan bővülő alvilági hálózatukat.

Nem tudom,

Borkai Zsolt győri híveire kijózanító hatású volt-e mindaz a pusztító tény, amit az elmúlt egy hétben tudtak meg róla. A városa, a családja, az állítólagos hite gyalázatos elárulása. Normálisan annak kéne lennie. A vasárnapi győri eredmény ezért azt is megmutatja majd, hogy csak a politikai osztályunk rohadt-e szét teljesen, vagy már mi magunk is.

Forrás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük