Bruck András: Az utcákon esténként kísérteties a csend, legfeljebb a koronavírus puha léptei hallatszanak

Az utcákon esténként kísérteties a csend, legfeljebb a koronavírus puha léptei hallatszanak meg talán a lélegeztető gépek halotti kísérőzenéje. Szétesőben lévő belső világod meddig tud ellenállni a mindenfelől erősödő külső nyomásnak?

A lakásban nálam félhomály, egy ideje nappal is lámpánál olvasok.

A redőny leszakadt, megjavították, egy hét múlva újra leszakadt, egy ideig most már akkor így marad. Pilinszkyé az első pár oldal Konrád György kötetében: a költő nem akar Párizsban élni, mert ott nem tudna írni – semmi különös, csak a szokásos magyar letargia, az itt élned, halnod kell. De egyre inkább halnod. Bár mostanában úgy félmillióan leoldották magukról ezt a megnyomorító bilincset, ekképp legalább külföldön megnyitva maguk előtt az élet itthon lassan bezáruló kapuit.

Aztán Danilo Kiš következik: a rák a tüdejéről átterjedt a gerincére, morfint kap, nem eszik, de azért még van ereje, kedve kommentálni az akkori kelet-európai eseményeket. Ekkor olyat teszek, amit olvasáskor normálisan csak akkor szoktam, ha nagyon unom, ami a papíron van: tovább lapozok. De ez most nem unalom, inkább menekülés, a halál közelsége most már egy könyv lapjairól is rémisztően hat rám. A járvány valósága mellett újabban ahány telefon, annyi szörnyű hír. Mintha mindenki beteg lenne, sokan végstádiumban, az emberek kétségbeesetten orvost keresnek. Haldokolhat egy egész ország? Miért ne? – a szemünk láttára csúszik át az öngyilkosság egyik fázisából a másikba.

És persze Kelet-Európa, ez a veszett és elveszett térség is egyre nyomasztóbban telepszik rá a lakóira

Mindig ugyanaz a körforgás: újra és újra pszichopaták, szociopaták bukkannak fel és ülnek a nyakunkra, torzítják el milliók gondolatait, érzelmeit, közben futószalagon termelik önmaguk gyengébb minőségű klónjait. Minisztereket, lapszerkesztőket, színházigazgatókat, parlamenti képviselőket… a többségük potenciális gyilkos, csak egyelőre hiányzik hozzá a megfelelő alkalom. Könnyű dolguk van, ezen a tájon túl sokan bódulnak el mérgező levegőjüktől, erőt látnak a normális ember számára elviselhetetlen izgágaságukban, akarnokságukban. Igazából egy szavunk se lehet, ez a természetes büntetés ott, ahol hagyták, hogy egyetlen emberé legyen a jog, a törvény, a parlament, ahol az utolsó fillérig ennek az embernek a zsebében van minden. Erősen akarni kell nem látni ezt, de a pszichopaták rajongóinak sikerül, elnyelte őket egy elementáris neurózis. Rajtuk keresztül, általuk uralkodhat ő itt minden felett.

Létezik-e még igazság és törvény? Nem általában, hanem itt, Magyarországon

Merthogy nem nagyon van más, ami segíthet elviselni a napokat, ami azt illeti, az életet. Győzd meg magad, hogy nem így van, amikor azt látod, hogy szabadságod legfőbb biztosítéka, az alkotmány (alaptörvény) nálunk nem ér többet, mint egy lehullott blokk az Aldi kövezetén: most majd épp azt firkantják bele, hogy a pszichopaták és szociopaták jogosultak lesznek az állampolgárok minden pénzét ellopni, eltüntetni, magukra költeni. Alkotmányunk a pszichopaták másnapi gonosz terveinek üzenőfüzetévé vált.

Győzd meg magad, hogy nem haldoklik az az ország, ahol orvoshoz sorszámot január közepére kaptál

Tapasztalatból is beszélek, nem csak hallomásból. Mit csinál az, akinek nincs orvosismerőse, vagy pénze a számára megfizethetetlen magánrendelésre. Mit csinálsz, amikor lassan semmi nem működik? És ami igen, azt valamilyen számodra átláthatatlan becstelenség működteti. Azt hazudsz magadnak, amit akarsz, azt teszel ki a facebookra, amit jónak látsz, de mi valóban így, ebben élünk. Tényleg ne tudnál róla? Dehogynem tudsz, csak letagadod magad előtt, inkább belehalsz te is. Halj is bele, megérdemled, többé nincs mentség a hitedre, téveszméidre. A sorosozásoddal, migránsozással, legújabban a trumpozásoddal magad is pszichiátriai esetté váltál, az elméd rabszolgájává, nem vagy többé önmagadért és a közjóért küzdő intelligens, beszámítható ember.

Immár a Vas utcában, a Színművészeti és Filmművészeti Egyetem épületében is kialudt a láng

De amikor ezek a bátor, öntudatos fiatalok elvonultak, azért hagytak maguk után egy gyönyörű gondolatot: „A blokádot nem feladjuk, hanem magunkkal visszük”. Gondolom, valamilyen formában folytatni fogják, de nehéz dolguk lesz, jól teszik, ha szem előtt tartják majd Kafka Perének egyik kulcsmondatát:

„Félreérted a tényeket, az ítélet nem egyszerre jön, az eljárás maga válik lassanként ítéletté”.

Tehát az eljárás. De hát már abban is van tapasztalatuk. Ami engem illett, számomra itt most egyedül az ő szavuknak van hitele, márpedig egy hitelét vesztett ország olyan, mint a hitelét vesztett szerelem, borzalmas, lehetetlen élni benne.

A hatalom legtetejéről elhangzó örökös vétók, nemek, tagadások közt élünk,

a pszichopaták kedvenc időtöltése zajlik a szemünk előtt: az énerősítő pusztítás. Ő már csak abban tud létezni, kizárólag ártalmas üzeneteket képes küldeni:

„Az én fölfogásom szerint a pálinka alapvető élelmiszernek minősül”

– mondta például a minap az egymillió alkoholista országában. És valóban, Hemingway például üdítőitalnak tartotta a sört, Petri egy versében meg azt írta,

„behoztad a pálinkát, mert tudtad, hogy én szesz nélkül nem tudok huzamosabban figyelni, legfeljebb arra, hogy valamit kellene inni.”

A nagyszerű Bukowski sem élhetett alkohol nélkül:

„Ha valami rossz történik, iszol, hogy elfeledd; ha valami jó történik, iszod, hogy megünnepeld; és ha semmi nem történik, iszol, hogy valami történjen”.

De hát ők szabad polgárok voltak, eldönthették, hogyan akarnak élni, meghalni.

A miniszterelnök azonban nem szabad ember, ő nem ösztökélheti saját nemzetét, hogy tovább pusztítsa magát. De nem érdekli, fogalma sincs a pozíciójával járó felelősségről. Ugyanezért már régóta kizárólag önmagához hasonló, eltorzult lelkű embereket választ maga mellé. Akik maguk is boldogan pusztítanak: jogot, kórházat, egyetemet, akadémiát, életeket – minket.

Két magas rangú EU-tisztviselő közül az egyik nemrég beteg, a másik korcs demokráciának nevezte Magyarországot,

de mindketten értelmetlenül udvariaskodtak: ez itt egy egészséges diktatúra, egyre izmosodik és terjeszkedik. Vajon tisztában van-e az ellenzék azzal, hogy 2022 az utolsó lehetőség a békés hatalomváltásra, utána számukra is, számunkra is marad a belarusz út.

A minden emberi helyzetre érvényes Kafkának van egy alig pár soros elbeszélése: Add föl! a címe.

Valaki egy idegen városban jár, a pályaudvar felé menet eltéved, késésben van, rémült és elbizonytalanodott, mígnem egy rendőrtől kér útbaigazítást. Íme a párbeszédük:
– Tőlem akarod megtudni az utat?
– Igen – mondtam –, mert magam nem találom.
– Add föl, add föl! – mondta, és nagy lendülettel elfordult, mint aki nem akarja, hogy nevetni lássák.”

Nincs esélyed, mondja Kafka rendőre. A mi pszichopatáink egyetlen vágya ugyanez: adjuk fel végre.

Forrás

(Más Bruck Andrástól)