Banánköztársaság
Bruck András: pár szó az ellenzék pártok védelmében
Nagyon sok elítélő, lekezelő véleményt hallok és olvasok az ellenzéki pártokról, azok egyes tagjairól, vezetőiről, s a múltban magam is gyakran hangoztattam hasonlókat. És bár még mindig nem vagyok teljesen meggyőzve, bőven maradtak kételyeim, a kérdés bennem eldőlt.
Parallel fut egymás mellett két sorsdöntő esemény. A járvány elleni küzdelem és a készülődés 2022-re. A járvány elfoglalja a napjaimat, a jövő évi választás meg a gondolataimat. Az előbbit igyekszem megúszni, amire meg is van minden reményem, az utóbbi viszont afféle Armageddonná növekedett bennem. Minél több részlet derül ki a kormány szándékaiból, annál inkább hiszem, hogy valóban Jó és Rossz végső csatája közeleg.
Persze nem a bibliai világvége-ütközet, csak egy helyi, Hegyeshalom és Záhony között,
de ez épp elég fontos lesz ahhoz, hogy azok, akiket én a jó oldalon állók közé sorolok, halálosan komolyan vegyék. Mert abban biztosak lehetnek, hogy a másik oldal ezt fogja tenni. Helyesebben, már egy ideje pont ezt teszi.
Mind jobban körvonalazódik egy ördögi terv
Az alaptörvény már eddig is tele volt kétharmados törvényekkel, azzal a kizárólagos céllal, hogy egy majdani ellenzéki kormányt megbénítson, cselekvőképtelenné tegyen. Most azonban a miniszterelnök tovább emelte a tétet, és rögtön nagyon magasra, akár egy polgárháborút is kockáztatva. Húsvét óta a kormány „alapítványok” tömegét hozza létre, s mindegyiket különféle nagy értékű, állami vagyonelemekkel látja el: többek között
„egyetem, kastély, palota, részvénycsomag, üdülő, cég, termőföld sziget”,
tartozik az örökbe adott és összesen több ezer milliárd forint értékű ajándékcsomagokba. Komplett ágazatok kerülnek ki az állami tulajdonból, s jutnak teljességgel illetéktelen kezekbe. Mint például ez a fotón látható, kilencmillió euróért vásárolt szlovéniai wellnesskomplexum. Ami eddig a Külgazdasági és Külügyminisztérium tulajdona volt, az két napja már a Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítványé. Ettől kezdve három államtitkár, egy bankigazgató és a „kastélyprogram” miniszteri biztosa elvben leválthatatlanul gyakorolja majd a tulajdonosi jogokat.
Legalábbis akkor, ha egy ellenzéki kormány mulyasága és gyávasága miatt bejön Orbán hazardírozása, és a mi adóforintjainkból vett kis üdülőparadicsom valóban az idők végezetéig szolgálja majd a közpénzfosztogatásban megfáradt oligarchákat.
Ez most nem a rendszerváltás lázas, kapkodó, sokszor meggondolatlanul privatizáló időszaka, hanem egy évek óta érlelt gonosz terv kibontakoztatása
A miniszterelnök nyilvánvalóan egyidejűleg többféle téveszmének is a rabja.
- Egyrészt annak, hogy egy választási vereség után is egyedül ő hivatott tovább kormányozni – talán már a Miniszterelnökség Várbeli épületét is a nevére íratta -,
- másrészt, hogy Magyarország minden négyzetmétere és az állami bevételek minden forintja az ő saját tulajdona, amivel azt tehet, amit akar, annak adja, akinek akarja.
Évek óta figyeljük elképedve és tehetetlenül, hogy úgy gondolja, annyi stadiont rendelhet, amennyit akar, annyi sportverseny megrendezéséhez kínálhatja fel Magyarországot, amennyit jónak lát… egyszerűen nincs vége az akarata, akaratossága megnyilvánulásainak.
Eközben az olyan életminőség kategóriákban, mint: legbetegebb, legkorruptabb, legkevésbé versenyképes legkevésbé innovatív, legkiszolgáltatottabb, legkevésbé önálló, legszegényebb… Magyarország mindegyikben az EU utolsó három helyének valamelyikén áll.
Nagyon sok elítélő, lekezelő véleményt hallok és olvasok az ellenzéki pártokról,
azok egyes tagjairól, vezetőiről, s a múltban magam is gyakran hangoztattam hasonlókat. És bár még mindig nem vagyok teljesen meggyőzve, bőven maradtak kételyeim, a kérdés bennem eldőlt.
Vagy mi, szavazók „tetszünk forradalmat csinálni”, s ekképp szabadulunk meg a hatalombitorlás orbáni formájától, vagy ha már az utcára nem, akkor a szavazókörökbe vonulunk majd végeláthatatlan hosszú sorokban, ekképp véget vetve miniszterelnökünk megalomán őrületének.
Három elvesztett választás után végre valódi esély kínálkozik erre, a számok már nem a mindeddig mindig toronymagasan vezető kormánypártnak kedveznek. Valami megváltozott, egyre többen érezhetik úgy, hogy a hatalom túl messzire ment.
Ezt a rezsimet azonban nem lehet csupán pár százalékkal legyőzni
Egy csekély, „éppen csak” győzelem bármely demokráciában elég lenne, de Magyarország már rég nem az, sokkal inkább valami bizarr anomália, zárvány az EU-ban, ahol a jogállam helyébe egyetlen ember törvényei léptek. Akit épp ezért csak akkora különbséggel lehet majd megbuktatni, hogy még az ő emberei se merjenek a választás végeredményébe beletúrni. Mérhetetlenül nagy az ellenzéki pártok felelőssége, de a mienk sem kisebb: a sorsdöntő győzelemhez szükséges különbség biztosítása.
Szerző
