Kerítésen innen
Brutális dizájnerdrog pusztít Magyarországon
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK), a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ (NSZKK), valamint az EMMI Nemzeti Drog Fókuszpont képviselői sajtótájékoztatón számoltak be egy veszélyes hatású új pszichoaktív anyag megjelenéséről.
11 haláleset
Egy Borsod megyei 23 éves fiatalember halálával kapcsolatban felmerült, hogy a tragikus eset egy új dizájner droggal hozható összefüggésbe, amely gyanút a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ szakértői megerősítettek. Az előzetes vizsgálatok alapján megállapították, hogy az elmúlt két hónapban 11 olyan haláleset történt, amelyben vagy az elhunyt szervezetéből, vagy a környezetében található anyagokból ugyanaz a dizájner szer volt beazonosítható – írja a police.hu.
Az esetekben közös,
hogy rosszullét után rövid időn belül bekövetkezett a halál.
Azokban az esetekben, ahol lehetséges volt, megkísérelték az újraélesztést, ám ez nem járt eredménnyel.
A halálesetekben Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, Tolna, Fejér és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, valamint Budapest érintett, a tizenegyből öt haláleset Borsodban történt.
A jelenlegi ismeretek alapján az új „anyag” május végén jelent meg a hazai utcai forgalomban,
az előzetes vizsgálati eredmények alapján eddig 51 különböző lefoglalásban azonosították. Legtöbbször „varázsdohány” néven ismert, szintetikus hatóanyaggal átitatott dohánymintát, néhány esetben átitatott zöld gyógynövény-törmeléket, illetve barnás-narancssárgás színű, por formájú közel tiszta hatóanyagot foglalt le a rendőrség. Az új hatóanyag leggyakrabban az ország északkeleti megyéiben és Budapesten fordult elő, de az ország többi régiójában is azonosították már egyes lefoglalt mintákban.
Fokozottan veszélyes…..
Az eddigi eredmények alapján valószínűsíthető, hogy az új dizájner drog a korábbi hasonló vegyületeknél sokkal veszélyesebb, ám külsőre nem különböztethető meg a más hatóanyagot tartalmazó „herbál” illetve „varázsdohány” készítményektől, illetve ezek tiszta formában is előforduló hatóanyagaitól.
A Nemzeti Drog Fókuszpont kábítószerügyi statisztikai adatgyűjtő szerepkörénél fogva kapcsolatban van a hazai drogambulanciákkal, addiktológiai és pszichiátriai gondozókkal, kórházi osztályokkal és az alacsonyküszöbű szociális ellátókkal. A szervezet a lakossági általános tájékoztatás mellett az ORFK-val együttműködésben riasztást ad ki a szakmai szervezet és drogbeteg ellátóhelyek számára arról, hogy a hazai piacon egy új anyag jelent meg.
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Trump megfűzte Putyint, hogy segítsen megállapodni Teheránnal – Cserébe….
- Megvan, hogy ki irányítja ezentúl az Egyesült Államok magyarországi nagykövetségét
- Szegény fotós előre szaladt, hogy lekaphassa az érkező loholót? – érdeklődött egy kommentelő Szijjártó újabb szaladgálásával kapcsolatban
- A három legcélirányosabb női csillagjegy
- Döntsön, hogy jó hír-e, hiszen Ön fizeti: a Rogán-minisztérium levédeti a ‘jó hír’ szópárt
- Sztrájk-bejelentés: április 23.
- Így tromfol Orbán, -ezúttal a miniszterelnök névrokona- az újdonsült dr.: ‘Ukrajna nevű probléma’
- Lech Wałęsa a lengyel Szolidaritás vezetője „elküldte gyufáért” Donald Trtumpot, amikor keményen kioktatta politikatörténetből
- Orbán Viktor: velőre fel! – Ez a pacák nem tud csatakiáltás nélkül még vacsorázni sem?
- ‘Deák Dániel már mehetsz képeket készíteni, hazamentek’ – kommentelték Magyar Péter szegedi ‘tízezrét’
Pingback: Drog stop! - Lebukott a szegedi drogbáró és terjesztői, meddig lesz tiszta a város? - Városi Kurír