Banánköztársaság
Budai Gyula, a pofátlan szűz 2012. márc. 6.
A legnagyobb közösségi portál időről-időre felöklendezi egy-egy régebbi posztomat. Van amelyik megmosolyogtat, de van olyan is aminek tartama azért háborít fel legfőképpen, mert szó szerint érvényes ma is. Ilyen ez a hat évvel ezelőtt Budai Gyuláról írt mérges hangú kis bejegyzés is, amit betű-híven másolok ide.
Budai Gyula frissiben kinevezett államtitkár,
aki e posztja mellé megtartotta elszámoltatási kormánybiztosi munkáját is, – hiszen olyan jól végzi – elmondta szűzbeszédét a parlamentben.
Ilyen kekk, agresszív, pökhendi, pofátlan szűz nem sok melegítette még a bársonyszéket, ha csak helyettesítőkén is, a T. Házban. Az LMP egyik fiatal képviselőasszonya néhány fontos kérdést szegezett a kormánynak. Az érdeklődéssor egy része az agrárpolitika tökéletes hiányát, egy másik az ugyanott meglévő protekcionizmust, levajazott „földosztásokat” firtatta.
A minisztert – ahogy az Kétharmadéknál szokás – „fontos közfeladata” végrehajtása akadályozta abban, hogy részt vegyen az ülésen, így helyette Budai államtitkár válaszolt. Budai Gyula – sok megbízatása okán – úgy tűnik, időnként összecseréli, hogy éppen melyik sapka árnyékában kellene megszólania. Az államtitkár, mint azt tőle megszoktuk, oda se figyelt a konkrét kérdésre, meg nem nevezett dokumentumokat lobogtatott, csak mondta, amit mondani kellett, na nem, mint államtitkárnak, hanem mint elszámoltatási kormánybiztosnak.
Budai zöldbárózott,
szokása szerint „nyolcévezett”, beszélt össze-vissza miközben egója jól láthatóan betöltötte a parlament teljes légterét. Ott osztotta az észt valaki, az ország parlamentjében, akin jól látszott, hogy semmi más nem érdekli, csak a saját hangja. Budai válaszában, majd viszontválaszában alighanem a legtöbbször elhangzó szó nem a mezőgazdaság, nem a gazdák, nem a segítség volt, ó dehogy, egy egyszerű, kétbetűs személyes névmást: azt, hogy ÉN (ha lehetne így, csupa nagybetűvel) mondta ki legtöbbször. A válasz nem mellesleg negligálta, nemcsak a konkrét kérdéseket, és állításokat, de a kérdező személyét, és azon keresztül magát az őt delegáló pártot is. A hallgató úgy elszörnyülködött a stíluson, hogy szinte már fel sem tudott háborodni a válasz érdeminek nevezhető mondandóján.
Ez az agrárpolitika – mondta lényegében Budai – az agrárpolitikák lehető legjobbika
Voltaire Candide-ja alighanem forgott virtuális sírjában, ha elért hozzá a szűzbeszéd, hiszen – folytatatta az államtitkár – közelítjük egymáshoz a kis és nagybirtokot, a tüzet és a vizet (?), méghozzá azért, hogy a kisbirtok legyen a meghatározó. Arról, pedig szó se essék, – ugye, nagy tudású államtitkár úr – hogy ki szervezi majd meg a sok családi gazdaságnak az értékesítést és az érdekképviseletet meg ezt meg azt. A MAGOSZ-ra , amely oly nagyon vitézkedett az eltelt nyolc évben, már nem számíthatnak a gazdák, hiszen vezetőik nem érnek rá, mert vidáman pancsikolnak a jutalom kád langyos-vízben. Jakab István a parlament alelnöke lett, ahogy Budai Gyula is, boldogan besimult a kormányzás síkjába.
Az agráriumot agyon nyomó gondok ebben a Fidesz – sújtotta helyzetben, pedig, mint a való élet oly sok más területén is, válaszok híján egyre csak újra és újra termelődnek.
Szerző
