Blogbazár
Budai színlelt szerződései – nem feltárta, írta!
Ugye mások is úgy emlékeznek, mint én, vagyis, hogy ez a Budai Gyula ugyanaz a Budai Gyula ügyvéd, akiről az atv.hu beszámolója alapján ezt írta 2010 novemberében a Nol.hu:
„Színlelt szerződések sorát ellenjegyezte a képviselő ügyvédként,
még 2003-ban – írja az atv.hu a becsapott földtulajdonosok állítása alapján. A portálon részletesen leírnak egy esetet, amikor egy vállalkozó több, Tököl környéki gazdával kötött csereszerződést – így megakadályozhatják, hogy valaki elővásárlási jogával éljen – földjük megszerzésére. A területet egy ismerőse nevére kellett íratni. Egy négy hektáros földért például egy antik állóórát, egy csaknem egy hektáros területet pedig egy előszobafalra és egy cipősszekrényre cseréltek. Legalábbis a szerződés szerint.
A valóságos, 130 milliós vételárból azonban egy fillért sem láttak, sőt, állították egybehangzóan a kárvallott idős emberek –, a csereszerződésekben megnevezett kacatokat sem látták soha.
Az atv.hu birtokába került dokumentumok szerint mind a négy szerződést Dr. Budai Gyula ügyvéd ellenjegyezte.
A munkába azonban hiba csúszott:
a földtulajdonosokat elfelejtették lemondatni a tulajdonváltozással kapcsolatos fellebbezési jogukról. A hiányt csak később észlelték, így 2005 február-márciusban született meg az a négy nyilatkozat, melyekben a négy érintett lemondott fellebbezési jogáról. Mind a négy nyilatkozatot a Budai Gyula ellenjegyezte.
A tulajdonosok egyébként csak ekkor szembesültek azzal a ténnyel, hogy a 2003-ban született csereszerződéseket is Budai Gyula ellenjegyezte, addig ugyanis az ügyvéd létezéséről sem tudtak.
A tulajdonosok a mai napig nem kapták meg saját példányukat a csereszerződésekből, Dr. Budai Gyula ügyvédi kérésre sem adta ki az iratokat.
Budai Gyula jelenleg a kormány elszámoltatási biztosaként tárja fel az előző kormány idején elkövetett törvénytelenségeket.”
Tudja, mi Budai Gyula legnagyobb szívfájdalma? Érdekli? Olvassa!
Szerző
Friss
- A szerv betiltotta a Pride-ot, Karácsony Gergely szerint nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot a rendőrség
- Politikai Üldözöttekért Alapítvány – „Egy hangot azt el lehet hallgattatni, de egy közösséget nem”
- Az allergiák asztrológiai térképe – Melyik csillagjegy mire lehet lülönösen érzékeny?
- Hogy lehet ezt ép ésszel túlélni? – A kétfrontos háború hatása az izraeli lélekre
- Budapest Pride: virágozzék minden virág – akkor is, ha bárkinek nem tetszik annak illata
- Irán lassan magára marad az Izraellel folytatott háborúban
- Iránymutató, fejtetőre állított költségvetés – kockás papíron számolva
- Orbán lecserélte Nagy Imrét Csurkára – Hétközi Lendvaiságok…
- Nagy Márton hiába kekeckedett: a kincstár visszautalta Budapest pénzét
- Kásler Miklóst Lezsák Sándor fideszes országgyűlés-alelnök lánya váltja a Magyarságkutató Intézet vezetői székében, de a kezét nem engedik el