Sport
Budapest Maraton: mintegy 20 ezer indulót várnak a futófesztiválra
Mintegy 20 ezer indulót – köztük mintegy kétezer külföldi vendéget – várnak az október második hétvégéjén sorra kerülő 37. Spar Budapest Maraton Futófesztiválra.
Mintegy 20 ezer indulót – köztük mintegy kétezer külföldi vendéget – várnak az október második hétvégéjén sorra kerülő 37. Spar Budapest Maraton Futófesztiválra.
A szabadidősport-eseményeken még mindig csak a járvány előtti létszám kétharmada vesz részt
Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár elmondta: egy felmérés szerint a magyar lakosság 59 százaléka soha nem mozog, további 15 százaléka is csak ritkán, és az elmúlt négy évben ezen a területen nem sikerült előre lépni. Hozzátette: a Covid is rossz hatással volt a folyamatokra és a szabadidősport-eseményeken most még mindig csak a járvány előtti létszám kétharmada vesz részt. Révész Máriusz szerint ezért is fontos, hogy rávegyék az embereket a mozgásra és ebben nagy szükség van a Budapest Sportiroda (BSI) rendezvényeire.
Kocsis Árpád, a szervező BSI ügyvezető-versenyigazgatója arról beszélt, hogy a két napon összesen 15 féle távot teljesíthetnek a résztvevők, az első rajt október 8-án szombaton 9 órakor lesz, a maraton vasárnap 9-kor kezdődik, a rajt és a cél ezúttal az ELTE Lágymányosi Campusánál lesz, az útvonal pedig a két rakparton halad majd.
A versenyigazgató közölte, hogy a járvány elmúltával a külföldiek is kezdenek visszatérni, ezúttal 83 országból érkeznek résztvevők, újra nagy számban jönnek az angol és francia futók, a legidősebb nevező egy 82 éves francia sportember. Kiemelte, hogy itthonról mintegy 800 településről érkeztek nevezések. Ezúttal is lesznek a sporttal és az egészséges életmóddal kapcsolatos sátrak, valamint szakmai futások, a Diplomata Kupa 4×2 kilométeres távjára 30 követség csapata, a Fut a színház elnevezésűre pedig több mint 10 színház nevezett.
Bősz Anett, Budapest humán területekért felelős főpolgármester-helyettese hangsúlyozta, hogy a maraton teljesítése önmagunk komolyan vételét jelenteni és hogy a sportesemények a társadalomban a közösségszervezésen keresztül a kultúra szerepét is betöltik, és ez teljesedik ki a Spar Budapest Maratonon.
Maczelka Márk, a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. kommunikációs vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy a cég már 15. alkalommal támogatja az eseményt, az életmód standjukon pedig tanácsokat adnak a minőségi táplálkozáshoz, bemutatják azokat a termékeiket, amelyekkel az egészséges életmódot támogatják.
Szabó László, a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetségének (FODISZ) elnöke kiemelte: a fogyatékkal élők számára a rendezvényen már tizedszer rendezik meg az esélyegyenlőségi futamot. Ezzel is szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy a társadalom tagjai még inkább szolidárisak legyenek a fogyatékkal élők iránt.
Az eseményen a szervezők igyekeznek ápolni a tavaly tavasszal elhunyt Monspart Sarolta, a nemzet sportolója emlékét, aki kitartó szurkolója és szervezője volt a futóversenyeknek. Bejelentették, hogy ezért a Budapest Sportiroda egymillió forinttal támogatja a szellemi és tárgyi hagyatékát ápoló Monspart Sarolta Egészséges Életmódért Alapítvány tevékenységét.
VK – SPORT
Szerző
Friss
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája
- Közszolgák, ha összefognak: Kocsis Máté teljes-pályás támadásba lendült, Szijjártó kollégája besegített – Frissítve!
- Egy és más mindennapjainkból
- Közlöny van róla: a kormány importtilalmat rendelt el a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben
- Magyar György: Poltot nem kirúgják, hanem ördögi hatalmi játszma folyik az ügyészség és az Alkotmánybíróság feletti hatalom átmentése érdekében
- Szijjártó a kémvádról: ‘óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni’
- Magyar kémeket fogtak el Ukrajnában – állítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat
- Az internet még Orbán szigorú ‘nézésére, járására és csípőringására’ sem felejt….
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…