Emmanuel Macron francia köztársasági elnök ma délelőtt, megérkezését követően, a hivatalos budapesti programját megelőzően, rövid magánlátogatást tett a Kozma utcai zsidó temetőben, ahol lerótta kegyeletét Heller...
Hétfőn Budapesten külföldi delegációk közlekedése miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel. A hatóságok a delegációk miatt több forgalmas útvonalat,...
Fürjes Balázs a Spirit Fm műsorában többek között a Völner-ügyet, a repülőtér vásárlást és Budapest országos túlsúlyát is érintette. A dolog pikantériája, hogy tette mindezt úgy,...
Elfogadta a munkarendjét a Fővárosi Közgyűlés által az úgynevezett Városháza-ügy miatt létrehozott vizsgálóbizottság hétfőn, a testület a tervek szerint meghosszabbítaná a megbízatását és január végére készítené...
Pénteken este egy 66 éves férfit halálra késelt 57 éves albérlője Budapesten, a Nánási úton, egy társasházi lakásban. Budapest III. kerületében, egy Nánási úti társasház egyik...
Az éjszakai műszakban kivonult 73 célgépből 8 meghibásodott, üzemképtelen lett munkavégzés közben - közölte a A Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő FKF Köztisztasági...
Tovább gyűrűzik a Mozaik utcai vizsgaállomás vesztegetési botránya A gyanú szerint több száz millió forintot kaszáltak a megvesztegetések révén a korrupt vizsgáztatók.
Múlt héten kordonok jelentek meg a Budai Várnegyedben, a Színház utcában. Az utcát a Miniszterelnökség épületegyüttesének két végénél zárták le. A Karmelita kolostor előtere volt az...
Közös ellenzéki akció és hetekig tartó üzengetés kellett ahhoz, hogy a kormány végre betartsa a saját törvényét, vagyis éves szinten 7 százalékkal járuljon hozzá a fővárosi...