A sorsát előre senki sem ismeri, a jóslatok közül sem valósul meg mindegyik, vagy legalábbis nem vesszük azonnal észre, nem értjük meg. Mindenképpen érdemes beleolvasni, hogy...
A hírt Schmidt Mária jelentette be a szervezet Facebook-oldalán, hogy a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány fenntartásában működő „XXI. Század Intézet munkatársai, köztük...
Ahogy berobbant a főpolgármesteri előválasztás hajrájában, úgy tűnt el a nyilvánosság elől az eredményhirdetést követően a népszerű műsorvezető, Kálmán Olga. Találgatásokban nem volt hiány, de most...
Tényfeltáró vizsgálatot kezdeményez a Magyarországi Evangélikus Egyház Donáth László lelkész magatartásával kapcsolatban, amelybe bevonják az érintett feleket és a gyülekezeteket is. Hétfői közleményük szerint ezt az...
Ahogy azt hétfőn megírtuk, Orbán Viktor a tudomány és a felsőoktatás után újabb darabot szakított ki a szemmel láthatóan kinevezése óta bénázó Kásler Miklós minisztériumából, a...
Közleményben jelentette be Fodor Gábor, hogy a Magyar Liberális Párt augusztus 26-i küldöttgyűlésén lemondott a párt vezetéséről. Egyetemi oktatóként folytatja pályáját és intézetet alapít. Döntését azzal...
Három, közvetlen baráti körben biztosan, de amúgy szinte teljesen ismeretlen jelölt is bejelentkezett Budapest vezetéséért. Önbizalomból és víziókból nincs hiány, támogató viszont egyelőre nem sok akadt....
Hála a családbarát kormány teljes alkalmatlanságának, már a bölcsődék is válságban vannak szögezi le a vitathatatlan tényt Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese. A pedagógusok szinte ingyen...
Ma sajtótájékoztatót tartottak a közvéleményt érdeklő legfontosabb kérdésekről. Ezen részt vett Vári Attila, az polgármester jelölt, és Bayer Kazinczy Zsóti Aranytollas író, média személyiség. Bejelentették, hogy...