Még pont időben van az, aki az Orbán Viktor beszédeinek "a szimbolikus magyar időszámítás szerint, azaz tavaly október 23-tól idén október 23-ig" összegyűjtött példányát akarja a...
A kedd délelőtt híre volt, hogy a Fidesz nem tart központi ünnepséget október 23-án és a miniszterelnök is távol tartja magát Budapesttől. Belengették, hogy helyi, választókerületi...
Putyin elnök a valóságot semmibe vevő riasztó beszédet mondott.
Orbán Viktor két focimeccs között - német-magyar és magyar-olasz - beugrott a parlamentbe és a valóságtól elrugaszkodott, felelőtlenül provokatív beszédével bedöntötte a forint árfolyamát - fejtette...
Mazsihisz: A Budapest több pontján a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) logójával megjelent, uszító és antiszemita plakátokhoz Szövetségünknek természetesen semmi köze. Az ügyben megtesszük a szükséges...
Túlvagyunk az első megrázkódtatáson, amit Novák Katalin köztársasági elnök Kossuth téri beiktatási haknija okozott. Megszülettek az első elemzések a beszédről is, pedig nem lehet könnyű egy...
Hát, ez itt nem pártvélemény, pláne nem hivatalos, Én mindenesetre ennyit voltam képes leszűrni a miniszterelnök beszédéből. Felteszem, nem kifejezetten én voltam a célközönség, de azt...
Kedves buszmagyarok! Most, uralkodásunk és fülkeforradalmunk 12. évében a nemzeti tanévnyitók és a nemzeti sporthíradók mintájára új nemzeti időszámítást javasolok, nemzeti nagylétünk nagy csemetéje és tükörbe...
Idén rendhagyó helyszínen tartják az október 23-ai ünnepséget Budapesten – közölte Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár Facebook-oldalán. A bejegyzés szerint Orbán Viktor az...