A kormány április végén, a veszélyhelyzetre hivatkozva, gyakorlatilag aláírta Göd halálos ítéletét, amikor az ellenzéki településtől kisajátította a Samsung – gyár területét, majd az ezzel járó...
Mint arról a múlt héten beszámoltunk, pártunk és kormányunk megtiltotta a budapestieknek és a Pest megyeieknek, hogy a hétvégén útra keljenek. Arról is beszámoltunk, hogy ez...
Most, hogy fellángolt a vita a Pesti úti idősotthonban előállt helyzet körüli felelősségi viszonyokról, nézzük meg mit gondnak erről az emberek. A megkérdezettek 42 százaléka szerint...
Jövő májusra halasztották a budapesti vizes Eb-t. Törölték a vízilabda kupaidényt. Jövő május 10. és 23. között rendezik a budapesti vizes Európa-bajnokságot az Európai Úszó Szövetség...
A Publicus Intézet a Népszava megbízásából április 27 – 30. között 1005 fő megkérdezésével a budapestiek körében készített reprezentatív közvéleménykutatásban vizsgálta a fővárosi lakosoknak a egyes helyi intézkedésekkel kapcsolatos véleményét. Egyetért a maszk viselésével...
A koronavírus-sújtotta és a miniszterelnök-sugalmazta helyzet, miszerint a budapestiek maradjanak a virtuálisan köréjük vont kerítésen belül, felfokozta a vidék-város lakóinak ellentétét. A polgármesterek ráerősítettek Mintha nem...
Mától Budapest és Pest megye kivételével országszerte a szokásos rendjüknek megfelelően tarthatnak nyitva az üzletek. A központi régióból csak alapos indokkal lehet vidékre utazni. Ezt rendőrök...
Félnek, rettegnek a nőktől és az országtól. Ott állnak a gyászhuszárok a parlamentben, ellenzék nélkül, poros figurák a politikai panoptikumból. Rab László szürreál összefoglalója a 18-as...
A budapesti és Pest megyei lakos esetében nem fér bele, hogy elutazzon vidékre, és ott folytasson szabadidős sétát, „kiváltképpen nem aludhat ott”. Tehát a budapesti lakosok...