Semjén Zsolt és a regnáló kormány keményen és hosszan megdolgozott azért, hogy amit nyilatkoznak, azt csak legalább még egy független forrás megerősítése után vegyük készpénznek. Nincs...
Ferenc pápa jött és ment, de nem tudott olyan kevés időt Magyarországon tölteni, hogy ne mutattuk volna ki a fogunk fehérjét. Azért a többes első szám,...
Juszt László nem engedi Orbánt, és miért is tenné? A legutóbb éppen a pápa látogatás kapcsán posztolt közösségi oldalán a magyar miniszterelnökről.
Az Egyesült Államok katonai csapást hajtott végre vasárnap Kabulban - közölte két amerikai illetékes a Reuters brit hírügynökséggel. Tálib illetékesek szerint a Kabulban végrehajtott amerikai katonai...
A katolikus egyház feje, az argentin Jorge Bergoglio – hivatalos nevén: Ferenc pápa – vasárnap, az Angelus (Úrangyala) áldáson jelentette be, hogy szeptember 12-én Magyarországra és...
Ferenc pápa vasárnap délután a római Gemelli-klinikára ment, ahol előre időzített sebészi beavatkozásnak vetették alá - közölte a szentszéki sajtóközpont vasárnap. A néhány soros közlemény szerint...
2013-ban XVI. Benedek utódja lett Fernc néven az új pápa. Ez a legelterjedtebb információ Ferenc pápáról, aki így meglehetősen unalmas embernek tűnhet. De tudta, hogy valóban...
Ferenc pápa Magyarországra látogat és részt vesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szeptember 12-ei záró szentmiséjén - írtuk meg mi is a napokban. Én még emlékszem az...
Ferenc pápa Magyarországra látogat és részt vesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szeptember 12-ei záró szentmiséjén - közölte Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek hétfőn az MTI-vel.