Connect with us

Budapesti hétköznapok

Szeptemberben Magyarországra látogat a Ferenc pápa!

Megosztás

Ferenc pápa Magyarországra látogat és részt vesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szeptember 12-ei záró szentmiséjén – közölte Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek hétfőn az MTI-vel.

Ferenc pápa, Eucharisztikus Kongresszus
Megosztás

Ferenc pápa Magyarországra látogat és részt vesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szeptember 12-ei záró szentmiséjén – közölte Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek hétfőn az MTI-vel.

A városért és a világért

A bíboros elmondta: a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró miséje, az úgynevezett statio orbis, a városért és a világért bemutatott szentmise a rendezvénysorozat legünnepélyesebb eseménye. Ezért „illő”, és úgy is szokás, hogy ha a pápa ellátogat a rendezvénysorozatra, ezen a szentmisén vesz részt. Erdő Péter hozzátette:

„a Szentatya látogatása nagy öröm a főegyházmegyének és a teljes püspöki konferenciának, és mindannyiunknak vigaszt és reményt adhat a mostani nehéz időszakban”.

Eredetileg 2020 szeptemberére tervezett kongresszusra is várták Ferenc pápát,

majd amikor a rendezvényt a koronavírus-járvány miatt el kellett halasztani, Áder János köztársasági elnök és ő maga is újra meghívta az egyházfőt.

A 2020 őszéről elhalasztott kongresszust idén szeptember 5. és 12. között rendezik meg Budapesten. A találkozó programjában a liturgikus események mellett konferencia, előadások, koncertek is szerepelnek.

A katolikus egyház az oltáriszentségben jelen lévő Jézus Krisztust hirdető és ünneplő egyhetes kongresszust általában négyévente rendezi meg. Magyarország másodszor ad majd otthont az eseménynek. Az 1938 májusában Budapesten tartott 34. Eucharisztikus Világkongresszus záró miséjén, a Hősök terén félmillió hívő vett részt.

Karácsony Gergely : Öröm és megtiszteltetés, hogy szeptemberben Budapesten fogadhatjuk Ferenc pápát

    „Erdő Péterbíboros, érsek kezdeményezésére főpolgármesterként én is levélben hívtam meg Ferenc pápát a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra. Sokakkal együtt várom a találkozást” – fogalmazott Karácsony Gergely.

A főpolgármester szerint manapság talán Ferenc pápától lehet és érdemes a legtöbbet tanulni. Nem csak hitről, emberségről, hiszen a klímavédelem és a környezetvédelem terén is az egyik legprogresszívebb programot fogalmazta meg korábbi enciklikájában – írta. Hozzátette:

legutóbb a „legjobb politikáról” is figyelemre méltó, akár iránymutatásnak is beillő gondolatokat írt. A populizmussal szemben – „amelyben mi élünk” – a popularizmust javasolja.

A populizmus valójában visszaél a népakarattal, bár állandóan arra hivatkozik, a felhatalmazást egyéni, önös érdekek érvényesítésére, anyagi haszonszerzésre használja – áll a főpolgármester bejegyzésében. A popularista politika viszont mindenki számára lehetőséget biztosít, hogy saját képességét fejlessze, az emberi méltóságra összpontosít, amelyet nem rendel alá pénzügyi szempontoknak, és védelmezi a munkát mint a társadalmi élet legfontosabb dimenzióját. A szegénységet pedig a szolidaritás és a szubszidiaritás, vagyis a helyben meghozott döntések alapján, az önkormányzatiság erősítésével kezeli. Az állandó megosztottság, a háborús retorika helyett az együttműködésben, a partnerségben hisz – írta.

„Nagyon közel állnak hozzám ezek a gondolatok is” – tette hozzá Karácsony Gergely.

 

 

Ferenc pápa, Eucharisztikus Kongresszus

 

II. János Pál volt az első pápa aki Magyarországra látogatott

A szentatya magyarországi meghívásáról még 1988-ban született döntés: a szocialista táborból Lengyelország után hazánk volt az első ország, amely erre a lépésre elszánta magát. A Szentszék 1989. július 26-án hozta nyilvánosságra a meghívás elfogadását. Hosszas egyeztetést és előkészítést követően a lengyel pápa végül 1991. augusztus 16-án lépett magyar földre. Első alkalommal történt meg, hogy Szent Péter utóda hazánkban járt. Ugyanakkor megjegyzendő, hogy Karol Wojtylaként, még krakkói élete során, a hetvenes években többször megfordult nálunk: a Magyarországon (például a kabai cukorgyárban) dolgozó lengyel munkások lelki ellátása céljából. (Újember)

Minden Ferenc pápáról

 

Ferenc pápa, Eucharisztikus Kongresszus

illusztráció: V.K.

 

Szerző