Polgármesteri megbízatásának utolsó napján egy új politikai szövetség létrehozását kezdeményezte Lakatos Béla, Ács város lemondott vezetője. Többen úgy gondolják, hogy a felhívás tulajdonképen egy új roma...
A Fidesz 2010-ben, nagy csinnadrattával kétmillió forintban határozta meg a túlságosan magas végkielégítések összegét. Már más a véleménye.
A HVG értesülése szerint Tarlós István személyéhez köti a Fidesz, lesz-e még főpolgármesteri cím és közvetlen választás 2019-ben, vagy nem.
Kínos lehet állandóan együtt lenni olyannal, akinek szemmel láthatóan nem a pénz az istene, nem lehet bevenni a buliba, és még kínos meglepetéseket is okozhat, ha...
Ha egy óvodában mosoda működik, azt teljesen megértem. A kisebb gyermekeknél előfordul, hogy leeszik magukat. A munkahelyi éttermek tapasztalatai alapján a nagyobbakkal is. A kisebb gyermekekkel...
Balmazújváros mindenképpen nyer az időközi polgármester választáson, amit azért kellett kiírni, mert a regnáló Veres Margit 5 év börtönt kapott, és emiatt lemondani kényszerült.
Ujhelyi Európai Parlamenti képviselő, az MSZP EP-választási kampányfőnöke vasárnap szokásos kinyilatkoztatásában tudatta, hogy az MSZP a Fidesztől ellesett módon átfogó konzultációt indít. Mivel keretei korlátozottak, így interneten...
Gyurcsány Ferenc tágabb összefüggésben, de mégis nagyon tömören fogalmaz HírTv-ügyben. Valóban, a szerdai megszállás sokkal messzebb mutat, mint egy újabb médium behabzsolása. És igen, a győztes...
Mások három kudarcos próbálkozása után kezdeményezne ismét népszavazást az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról az MSZP, miközben a Nemzeti Választási Bizottság az ilyen kérdések hitelesítését minden esetben...