A Fidesz népszerűsége folyamatosan nő, miközben a két legnagyobb ellenzéki párt vergődik – derül ki a Republikon Intézet közvélemény-kutatásából. A Fidesz támogatottsága olyan mértékben emelkedik hónapról hónapra,...
Dalos Attilát, a Fidesz-KDNP jelöltjét választották a Pest megyei Solymár 6. számú egyéni választókerülete önkormányzati képviselőjévé a vasárnapi időközi voksoláson. A solymári választókerületben azért tartottak időközi...
A valós cél egy Fidesz-Jobbik kormányzás kialakítása lehet, a két párt között egyébként sem volt túl széles az ideológiai, illetve a retorikai, szakadék. A Jobbik-ügy kapcsán...
A tolvajbecsület kötelez! Jobban teszik a kormánypártban is azok, akik betartják, mert különben bárhol felütheti a fejét az alábbihoz hasonló „nyílt-levél”, ami még náluk is okozhat...
Javasolják, hogy a városvezető grémium minősítse nem kívánatosnak a Soros által létrehozott Nyílt Társadalom Alapítvány pécsi működését. A Fidesz pécsi szervezetének elnöksége nem tartja elfogadhatónak, hogy...
Kiszelly Zoltán politológus szerint a Jobbik részvétet akar kelteni közösségi pénzgyűjtési akciójával, de azt „nem biztos, hogy hozzáteszi”, hogy megszegte a szabályokat. A Fidesz sem tett...
Moldova György háromrészes riportkötetet (Kegyelemkenyér) írt a magyar nyugdíjasokról. A Hír TV-ben elárulta, nem volt véletlen a témaválasztása, konkrét céllal született a kötet, aminek főszereplői a nyugdíjasok....
Az ATV „Egyenes beszéd” című műsorának Forgács József, Ausztráliában élő, magyar származású szociálpszichológus volt a vendége. Forgács azok közé tartozik aki elsők között kezdték vizsgálni az érzelmek sokrétű...
Sándor Mária, a „feketeruhás nővér” elképesztő pontossággal fogalmazta meg Orbán és a Fidesz felelősségét az ellenünk elkövetett bűnben, a magyar egészségügy lerohasztásában. Korrupció a köbön A...