Mol-reakció, amiben nincs köszönet: ennél több árut egyszerűen fizikailag nem tudunk behozni

Ahogy arról többször is beszámoltunk, sor hátán sor a benzinkutaknál, össznépi kalandjátékká vált, hogy megtaláljuk, hol lehet tankolni. A Mol eddig hallgatásba burkolódzott, de délelőtt “izent”, bár a kedd en elmondottak sem adnak semmi jóra még reményt sem.

20-50 literjével rohangálunk a határból a kutakra nem ritkán 20-30 kilométert megtéve, hogy azután 2 óra alatt elégessük a munkában – egy “megvédett gazda” szerint

Az otthoni költés tervezésekor egyre többen gondolják-mondják, hogy több a kiadás, mint a bevétel. Teszik ezt úgy, hogy még nem fizettek a “rezsinövelt” gáz- és villanyszámlából egyet sem. Annak, hogy miért emelkedik a napi betevő ára napról napra egy szelete az, amit alább olvashat a gazdák kilátásairól.

Meddig tart a nemzeti „hét szűk esztendő”? – Ön meddig húzná ki a tartalékából?

Azt, hogy az infláció az egekben van, minden nap tapasztalhatja, aki betér egy “hiper-szuperbe”, vagy a sarki vegyesboltba. Ezen a ponton hiába hangoztatják a kormánymegszólalók, hogy megvédenek “kerítésen belül” mindenkit, a tények makacs dolgok: mindenkinek meg kell húznia a nadrágszíjat, támad a “hét szűk esztendő”-effektus. Hogy meddig és mennyire, az egyelőre nem világos.

Parászka Boróka: akik a legkevesebből élnek, azokat egy érdekli: egyszer jóllakni. Nem hülyék, nem rövidlátók. Éhesek!

Nem fogtok éhen halni. Ez a hatósági ár üzenete. Azok, akik a legkevesebből élnek, a minimumból, a maradékból, a cafatokból – azok pontosan értették ezt. Ők fogják eldönteni a választást. Nem érdekli őket, hogy a hatósági árszabályozás mögött mi van. Hogy fenntartható-e. Hogy hosszútávon mit okoz. Hogy hogyan hat a piacra, a gazdaságra.

32 évvel a rendszerváltás után a “szabadság” kormánya és a hatósági ár

Odáig fajult a poszt magyar köztársaság poszt piacgazdasága, hogy 32 évvel a rendszerváltás után a “szabadság” kormánya arra kényszerült, hogy miközben “Magyarország jobban teljesít”, mégis három hónapra hatósági árat vezessen be az üzemanyagpiacon.