Korai öröm – Az Európai Uniót megváltoztatni lehet, szétverni kevésbé

Sok kritika éri az európai intézmények működését, jóllehet semmivel nem több, mint bármely tagországi kormányét. A fénytöréseket az adja, hogy míg a nemzeti kormányok gyakran cserélődnek az elégedetlenségek okán, a legfontosabb európai testületeknél másként csapódik le a választópolgárok mérge.

Hadházy: Orbánék a bőrülésekben pöffeszkedve kinéznek a repcsi ablakán és röhögnek Önökön….

Csak rögzítsük a tények kedvéért: Orbán mégis a honvédségi luxus repülőgépet is használta a katari meccsnézéshez – kezdte bejegyzését Hadházy Ákos a legújabb Katar-őrület kapcsán, aminek keretében a regnáló politikusai szép számmal “emelték a város fényét” látogatásukkal.

Szijjártó menni Katar – Külügyminiszteri brigádnapló-beszámoló

Katar-lázban égnek politikusaink. Orbán Viktor miniszterelnök után Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is Katarba utazott, de a kormányfővel ellentétben nem a labdarúgó-világbajnokságra érkezett – írja az Index. A tárcavezető szerda hajnalban landolt a dohai repülőtéren, ahonnan egyenesen szentmisére ment, majd interjút adott az al-Dzsazír pánarab televíziónak, és végül a katari kollégájával találkozott.

Orbán Katarból: szeretem, amikor kultúrák találkoznak és játszanak egymással

Orbán miniszterelnöknek sűrű napja volt a keddi: aláírta a nyugdíjemelésről szóló rendeletet, majd nem publikussá téve, hogy a Mészáros Lőrinc kedvenc Bombardier luxusgépével, vagy az OTP érdekeltségébe tartozó két magánrepülő egyikével repült Katarba világbajnoki elődöntőt nézni.

Nem attól jogállam egy ország, hogy nincs bűncselekmény, hanem attól, hogy van következménye

Napok óta azon pörög a magyar sajtó kormányhoz bekötött része és a Megafon-megszólalók, -fokozandó az egyszerű olvasók EU-ellenességét- hogy vizsgálati fogságba került Belgiumban a görög Eva Kailit, az Európai Parlament egyik szocialista alelnöke és három társa, akiket azzal a bűncselekménnyel gyanúsítanak, hogy Katartól fogadtak el pénzt azért, hogy tompítsák az országot ért kritikákat.

Orbán hátára kanyarítja a katari-logós hátitatyót és már röpül is “díszvendégkedni” – Így spórol Ő

Naívan arra gondolhatott volna az ember, aki komolyan veszi, amit Orbán Viktor a “mindenkinek hozzá kell járulni a maga módján a megszorításokhoz”-dumáját, hogy az élőben való focinézés ebbe a kategóriába tartozik még Magyarország első számú közszolgájának is. Nyugiban leülhetne az otthon “Kékese” elé és szotyimajszolás közben drukkolhatna a kiválasztott csapatnak. De nem!

A focirajongók is olvasnak! – Irodalmi VB a Csorba Győző Könyvtár szervezésében

Nemcsak a katari labdarúgó vb, hanem a Csorba Győző Könyvtár irodalmi vb-je is elstartol november 20-án. Az irodalmi vb lényege, hogy a foci- és könyvrajongók megismerjék olyan országok irodalmát is, amelyekre eddig kevesebb figyelem jutott. Fontos cél az is, hogy a focirajongók közelebb kerüljenek az irodalomhoz és nem mellesleg az irodalom rajongói a labdarúgáshoz.