Napirend előtti felszólalásokkal indul az Országgyűlés mai, rendkívüli ülése. A merce.hu jóvoltából élőben követheti, akit érdekel. Kövér házelnök elsütötte a rajtpisztolyt! Indulhat a kérdezz, és ha...
Az MSZP arra szólítja fel Orbán Viktor miniszterelnököt, árulja el, milyen szerepe van az osztrák kormányt maga alá temető Strache-botrányban. Strache úgy akart egyeduralomra törni, ahogy...
Jól van, jól van természetesen nem kell mind a 23 tulajdonságot felfedeznie önmagán, Ha csak 8 pont stimmel, akkor van még min változtatni, ha 12 tulajdonság...
Az MSZP kezdeményezi az Országgyűlés nemzetbiztonsági, honvédelmi, valamint külügyi bizottságának összehívását Nikola Gruevszki ügyében.
Ha a gyerekünk helyesen válaszol az alábbi kérdésekre, biztonságban van, és az, hogy jól feleljen csak rajtunk szülőkön múlik. Már egészen kicsi korban kezdjük tanítani őket,...
A nemzetbiztonsági bizottságnak tisztáznia kell a sajtóban megjelent, Kósa Lajos kötvényjegyzésével kapcsolatos állításokat. Szükség van annak vizsgálatára is, hogy történt-e visszaélés, kémkedés Hódmezővásárhely nemrég megválasztott polgármesterének...
A fenti címmel sorozatot indít az MSZP és a Párbeszéd. A két ellenzéki párt ki akarja provokálni, hogy legyen miniszterelnök-jelölti vita, a következő napokban pedig azokat...
Milyen információkkal rendelkezett és mióta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) például az Elios Innovatív Zrt. ügyéről? Milyen más, Magyarországot érintő OLAF-vizsgálatok vannak folyamatban? Milyen intézkedéseket tett a...
Kérdéssel fordultam Jean-Claude Junckerhez az Európai Bizottság elnökéhez, hogy megtudjam, a magyar kormány értesítette-e az Európai Bizottságot arról az 1300 menekültről, akiket 2017-ben befogadott – olvasható Ujhelyi...