„Olvasd el legfrissebb bejegyzésemet a Jobbikkal összeállt Soros szövetségesek: Sargentini, a szocialisták, a Zöldek és a liberálisok megdöbbentő képmutatásáról.”
A hatalom sáncain belül minden konszolidáció belső harcokat vált ki, hiszen a háborúhoz szokott apparátcsikok nem tudnak leállni, így azután egymásnak esnek és megy az adok-kapok. Úgy...
Az ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézete Intézeti Tanácsának tagjai bocsánatkérést várnak Kovács Zoltán kormányszóvivőtől.
Kovács Zoltán állítólag a 2018-ban regnáló magyar kormány szóvivője, ilyen tisztségében a hivatalos kormányálláspont felkent közvetítője. A stílus ebben az esetben nem csak az ember, hanem a...
Idén – a hosszú hétvégére tekintettel – három napig tartanak az augusztus 20-i nemzeti ünnep programjai. Mindhárom napon lesznek koncertek is.
Megy a szájtépés rendesen. Ennyi szóvivő még egy pártban sem volt. Ilyen szellemi felkészültséggel sem kommunikált még senki, mint ezek.
Megtartotta első ülését az augusztus 20-ai nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs hétfőn, Budapesten. Cegléden másként látványoskodnak.
Kovács Zoltán korábban a jegybankra mutogatott az elértéktelenedő forint miatt, az MNB azonban hárít és duzzog. A napok óta haldokló forint ügyét Kovács Zoltán kormányszóvivő sem...
Egyelőre nincs megállapodás, visszakerülhet a lepel a Golgotára. A kormányszóvivő szerint a kép értéke több szempontból sem mérhető objektíven. Mégsem igaz a 10 millió euró? – Nincs...