Számtalan civil szerveződés létezik, amely küzd a kitűzött ki céljainak elérésért. A szervezetek között azonban minimális az együttműködés, a közös fellépés. Ezen segíthet egy olyan platform...
Az unió hétéves költségvetéséből Magyarországnak járó pénzek egy részét, három operatív program – az energetikai és környezetvédelmi, a közlekedési és a területfejlesztési – 65 százalékának befagyasztásáról...
Az ember – különösen, ha politikus – örömmel és büszkén nyugtázza, ha igaza van, vagy legalábbis beigazolódik, amit másokhoz képest már jó előre jelzett. Nekem most...
Azt ugye mindannyian tapasztaljuk, ha vásárolni indulunk Magyarországon, hogy bármilyen üzletbe térünk is be, a pénztárnál cirka a dupláját kell kifizetnünk ugyanazokért a dolgokért, amint egy...
Egy éve annak, hogy Orbánék annyira fontosnak tartották, hogy elzárják a “Norvég Alap” pénzcsapját a civilek elől, hogy szétizmozták a tárgyalásokat, aminek következtében aztán ugrott a...
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter az ESA (Európai Űrügynökség) miniszteri tanácsának ülésén hangsúlyozta, hogy Magyarország a valaha volt legnagyobb, nagyjából 100 millió dollár...
A magyar kormány (Orbán egy-két minisztere) heroikus küzdelmeket imitál Brüsszelben, hogy a közvéleményt elkápráztassa a magyar juss hazahozatalával. Más országok esetében ez napi rutin, Magyarország viszont...
Csak néhány napja tudom, kik azok a Liu testvérek: magyar anyától és kínai apától született gyorskorcsolyázók, fiúk, szereztek már egy tonna érmet sportágukban nekünk, de most...
Kormányrendelet jelent meg a Magyar Közlönyben, már hatályba is lépett. Megváltozott annak szabályzása, hogy hogyan támogatják a Magyarországon tartózkodó külföldi (NATO-szövetséges) csapatokat – szúrta ki az...