Tegnap tette közzé nyílt levelét a Facebookon Boldogkői Zsolt molekuláris biológus, az MTA doktora, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára – és mellesleg...
A Figyelőben megjelent lista felbőszítette és közlemény kiadására késztette a Magyar Tudományos Akadémia elnökségét és állásfoglalást adtak ki, melyben elítélik azt. Végre! MTA állásfoglalás „Egy országos...
A Magyar Tudományos Akadémia saját kezdeményezésére foglalkozik a közoktatás elvi kérdéseivel, ezek közül először a műveltség fenyegető beszűkülésével. Az Akadémia Közoktatási Elnöki Bizottsága vitatkozik azokkal az...
A génmódosított növények termesztése régóta vitatéma az Európai Unióban. Agrárkutatók és szakjogászok egy csoportja új típusú eljárást javasol az ügyben azért, hogy az engedélyezés folyamatában kevesebb...
Naná, hogy nem támogatok – ahogy az MTA sem – semmilyen önkényes, a közgazdaság alapjait is felrúgó unortodox lépéseket illiberális államépítő háttérrel, meg olyasmiket, hogy Európa...
Ellenszavazat nélkül fogadta el a Magyar Tudományos Akadémia elnöksége azt az állásfoglalást, amelyet a három élettudományi osztály – a biológiai, orvosi és agrárosztály – készített napjaink...
Huszonöt évnyi szünet után folytatja munkáját a Magyar Tudományos Akadémián a Világgazdasági Tudományos Tanács. A testület negyedévente vitafórumokat szervez, amelyeken a közgazdász kutatók mellett az oktatás,...