Új vezéreszmére van szükség – közölte Orbanisztán fejedelme. Ami a vezéreszmeiséget illeti, felsejlik ám a szép jövendő. És valahonnan nagyon, de nagyon ismerős… Kiürült Orbán Viktor...
Szokásos rádiós locsogásában a kormányfő azt mondta, hogy az új vezéreszme a kereszténydemokrácia lesz, amely megvédi a határokat és az egy férfi-egy nő kapcsolatára épülő családeszmét...
Nincs jogunk tudni, hogy a miniszterelnök küzd-e olyan mentális problémával, amely alkalmatlanná teszi a kormányzásra. Súlyos etikai vétségnek számít, ha egy pszichológus „távdiagnózist” állít fel, ám,...
Orbán felmentette a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatóját. Majd rögtön ki is nevezte államtitkárnak maga mellé. Ezzel máris megkezdődött a központi hírszerzés kiépítése. A keddi közlönyben jelent...
Megszületett Orbán Viktor második unokája, aki a Johanna nevet kapta. A hírt a Facebookon tette közzé hétfő délelőtt a miniszterelnök. A Story magazin januárban írta meg, hogy Orbán Sára, Orbán Viktor...
Elöljáróban néhány axióma. Az első: Orbán Viktor Magyarországból olyan országot csinált, ahol semmi fontos nem történik az ő tudta, akarata és döntése nélkül. A második: egymilliárd...
Nehéz az életem, különösen mióta elfoglaltam az államot, és többé nem kijátszani kell, hanem működtetni és fenntartani a törvényesség látszatát. Az persze jelent némi könnyebbséget, hogy...
Európa gazdasági súlypontja fokozatosan keletre tolódik Orbán Viktor szerint. A miniszterelnök a parlamentben úgy fogalmazott: „1990-ben még Európa volt a mi jövőnk, ma pedig mi vagyunk...
Persze nem jött ki jól belőle. A leváltott fejlesztési miniszter még egy bizottsági elnöki posztot sem kapott, pedig még azt is kilátásba helyezte, hogy lemond mandátumáról. Seszták...