Mráz nyalafintasága a fideszesek iránt közismert. Szerinte Orbán tusnádfürdői beszéde aktuális üzeneteket és geopolitikai helyzetértékelést tartalmazott.
Orbán Viktor és a Magyar Tudományos Akadémia elnöke az idén harmadszor hívta az Akadémia alapítójának születésnapjára időzített díszvacsorára a hazai tudományos élet fontosabb szereplőit.
A leendő Orbán-mauzóleum egyik fontos darabját, a róla elnevezett orchideát csütörtöktől csodálhatja meg, akinek nincs jobb dolga a Füvészkertben. Nyugalom, ha esetleg a kiállított darabbal valami...
Orbán megint elkölthette a teljes bevallott vagyonát – magángéppel ment megnézni a Vidi BL meccsét. Lehet, szívességet fogadott el egy ismeretlentől.
Nem mintha érdekelné a szélesebb társadalmat a gender-ügy. Az ellenzéket szinte egyáltalán nem. A parlamentben ülők többségét csak a saját fizetése érdekli.
Amióta Orbán kormányoz, a forint egyre gyengébb, amely azt vetíti előre, hogy a gazdagok még gazdagabbak, a szegények még szegényebbek lesznek.
Gábor György vallásfilozófus 2017 áprilisában írta az alábbi bejegyzést közösségi oldalán az akkor és most is miniszterelnök-helyettesi posztot betöltő Semjén Zsoltról. Akkor nem történt semmi, sőt...
A 444.hu nem reprezentatív, de széleskörű felmérést végzett az éppen hazánkban állomásozó európaiak között, mit szólnának a felettük való uralkodásra ráröpülő Orbán Viktor magyar miniszterelnökhöz.
Bödőcs Tibor Orbán-paródiáinak egy gyöngyszeme, amiben a testcselekkel menekülő miniszterelnök valamilyen kiszámíthatatlan okból, válaszra méltatta a kérdezőt. Persze a dolog a képzelet szüleménye, hiszen ilyen csak...