Megszavazta az Országgyűlés, így ezentúl büntetőjogi következmények nélkül közölhető a médiában rágalmazó, becsületsértő közlés, ha az közügyek megvitatása közben történik.
Dr. Oláh Lajos DK képviselő éppen a napokban feszegette a minősíthetetlen válaszok kérését, amely a mostani országgyűlést jellemzi.
Havas Henrik -mint általában a vele egykorúak- sok mindent és annak az ellenkezőjét is átélte, saját bőrén tapasztalta már. Neki -szakmájából adódóan, amit nem középiskolás fokon...
Az ellenzéki parlamenti pártok törvénymódosítással védenék az LMBTQ csoportok tagjait a gyűlöletbeszédtől.
Orbán Viktorremélhetőleg kipihente magát a húsvéti beszerzése és főzöcskézése alatt, hiszen kedden azonnali kérdésekre válaszolt az Országgyűlés plenáris ülésén. Többek között két hölgy is lehetőséget kapott...
Megszavazta a parlament Finnország NATO-csatlakozását. Előtte az ellenzék a több mint nyolc hónapos halogatásról azt mondta: az árt Magyarország tekintélyének a NATO-ban, és szorgalmazták a svéd...
"A 2023. március 20-i héten az Országgyűlés ülésére ne kerüljön sor, ehelyett az országgyűlés kéthetes ülésének összehívására a 2023. március 27-i és április 3-i héten kerüljön...
Hétfőn tette le esküjét az Országgyűlésben Ráczné Földi Judit, a Demokratikus Koalíció képviselője, aki a közelmúltban elhunyt párttársa, Kordás László mandátumát vette át. Az eskütételt követően...
A Fidesz kezdte a békepártinak nevezett és a parlament elé benyújtott határozati javaslatot, erre válaszként hamarosan megérkezett a DK. 7 pontos ellenhatározati javaslatot,