Öt évvel ezelőtt 30 százalék alatt maradt a végső részvételi arány, ezt biztosan felülmúljuk a mostani választáson. A jelenlegi adatokat és a korábbi választói attitűdöket összevetve...
Megmondom, honnan lehet azonnal rájönni, hogy itt a kampány véghajrája. Először is minden fideszes politikus megtartja a maga kötelező sajtótájékoztatóját, ugyanazzal a szöveggel, semmi rögtönzés, nehogy...
Orbán Viktor komolyan veszi közszolga munkáját, – legalábbis, ha az érdeke úgy kívánja – így ilyenkor, választási hajrá idején belehúz az „érdeklődő vagyok a népem vélemény...
Jávor Benedek, a mindig disztingváltan nyilatkozó Párbeszéd-politikus nagy kiakadhatott, mert a Mércének adott interjújában köntörfalazás nélkül beszélt arról, hogy az ellenzéki pártokban feltehetően bőven van fideszes beépült. Ennek...
Annak ellenére nem akarja megfelelő módon biztosítani az állam a pártok által delegált szavazóköri biztosok napközbeni ellátását, hogy erre kormányzati rendelet is kötelezi az intézményeket –...
E vagyok a Kubatov-listán, Ellenség (pontosabban: Elutasító), a másik kettő a T(ámogató) és a B(izonytalan). A képen az újpesti fideszes képviselő, Zsigmond Barna Pál látható, amint...
Azoknak a másod-, harmad-, sokad-rangú állampolgároknak, akiknek vagy nincs telefonjuk, vagy csak nem sikerült felkerülniük a megfelelő jelzéssel a Kubatov-listák valamelyikére, az atlatszo.hu jóvoltából álljon itt...
Halász János fizetésébe – amit zárójelben szólva Öntől, meg Öntől és így tovább kap – bele van kalkulálva, hogy bármit gombnyomásra a megfelelő mikrofonállványnak rezzenéstelen arccal...
Azt próbálják beadni, hogy aki részt vesz az Európai Parlamenti választáson – legyünk minél többen! – az egyben „virtuális Békemenetel”. Azt nem tudatják, hogy az is...