Ez a nap
A civilek akarják megakadályozni, hogy Románia letérjen a demokrácia útjáról
A romániai tüntetések szervezői bejelentették, folytatni akarják az utcai tiltakozásokat, és elégedetlenségüknek adtak hangot a Mihai Tudose miniszterelnökkel szerdán folytatott tárgyalásuk eredménytelensége miatt.
Három kérésre egy válasz
Tudose szerdán fogadott a hivatalában 43 civil szervezetet, amelyek az elmúlt hónapok utcai megmozdulásain résztvevő emberek képviselőiként határozták meg magukat. A megbeszélés után Mihai Politeanu, a Románia Kezdeményezés nevű civil szervezet vezetője elmondta: a civileknek egy fő üzenetük volt a miniszterelnökhöz, azt kérték tőle, vesse latba hivatali hatáskörét és akadályozza meg, hogy Románia letérjen a demokrácia útjáról.
Egyrészt azt szorgalmazták, hogy Tudose kérje ki a Velencei Bizottság álláspontját a román igazságszolgáltatás működését módosító, a parlament által a múlt héten elfogadott törvénycsomagról, másrészt halassza el a jogszabály hatályba lépését, illetve váltsa le Tudorel Toader igazságügyi minisztert.
Politeanu elmondta, a három kérés közül egyre kaptak választ, Tudose annyit ígért nekik, hogy tájékozódik a Velencei Bizottság álláspontjának kikérése ügyében, de ebben az esetben sem ígért konkrétumot.
Meg akarják akadályozni az igazságszolgáltatási törvények hatályba lépését
Ezért a civilek folytatni kívánják a tüntetéseket, amíg elérik az igazságszolgáltatási törvények hatályba lépésének megakadályozását, valamint a büntetőtörvénykönyv és eljárási jogszabály módosítását, ami a parlament napirendjén van.
Romániában hónapok óta viszonylagos rendszerességgel tüntetéseket tartanak a nagyobb városokban az igazságszolgáltatás átszervezése miatti tiltakozásként. A bukaresti parlament a szociálliberális kormánytöbbség és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) támogatásával csütörtökön fejezte be az igazságszolgáltatás átszervezését.
Az elfogadott három jogszabályt még Klaus Iohannis államelnöknek is alá kell írnia ahhoz, hogy hatályba léphessenek, de erre valószínűleg egyelőre nem kerül sor, mert a jogszabályok ellen alkotmányossági kifogást emeltek, másrészt Johannisnak joga van egyszer visszaküldeni megfontolásra a törvényeket a parlamentnek. A törvénycsomagot az Egyesült Államok és az EU több tagállama is élesen bírálta, közöttük Franciaország és Németország.
(Forrás: MTI)
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Milyen eredeti! Kocsis Fidesz-frakcióvezető jelentette: megalakult a Zebra Digitális Polgári Kör
- Tarjányi Péter: nyugalom, ez nem a háború, hanem a figyelmeztetés nyelve
- Nekem úgy tűnik, Orbán összekeveri az ultit a csapd le csacsival. Már nincs több lap a kezében. Ő lett a parti főcsacsija – Heti Lendvaiságok….
- Így egyél, ha hallgatsz a horoszkópodra – nyárzáró gasztrotippek csillagjegyekre bontva
- Hogyan védhetjük meg Orbániát?
- Mennyi az annyi? – Hőmérő a habok között – hogyan mérik a Balaton és a világ vizeinek hőmérsékletét?
- A kormányzati komédia lassan eléri a megye 3-as focimeccsek színvonalát – kommentelték az Orbán-oldal Dopeman-telenítést – Frissítve!
- Az elátkozott hitelért most már tartják a markukat
- Ki a ludas: Mráz Ágoston Sámuel, vagy a Magyar Nemzet újságírója, vagy az anonim harmadik? – Frissítve!
- Hiszi, nem hiszi? Ezek augusztus sorsdöntő napjai…
Pingback: Rejtélyek a Ceausescu házaspár kivégzése körül - Városi Kurír