Blogbazár
Cs. Kádár Péter: „Sztrájkolnak” a Gundel dolgozói
Akik holnapra asztalt foglaltak a Karmelita kolostort is üzemeltető, városligeti Gundel étteremben, ma késő délután e-mailt kaptak az étterem vezetőségétől.
Akik holnapra asztalt foglaltak a Karmelita kolostort is üzemeltető, városligeti Gundel étteremben, ma késő délután e-mailt kaptak az étterem vezetőségétől. (Az eredeti bejegyzést tegnap tették közzé, így ami abban a „holnapról szól” a mai napot jelenti. szerk.)
A Gundel honlapján
egy közlemény is megjelent, az alábbi szöveggel:
„Kedves Vendégeink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2019. január 19-én, szombaton a Gundel étterem zárva tart. Mivel ezen a napon előre bejelentett, politikai célú tömegrendezvényre kerül sor az étterem épületének közelében, a Gundel menedzsmentje úgy döntött, a jelenlegi helyzetben munkatársaink és vendégeink nyugalma érdekében nem nyitunk ki. Köszönjük megértésüket!”
fotó: facebook
No lám!
A „politikai célú tömegrendezvény” egyik szervezője csupán annyit kért a Gundeltől, hogy a rendezvényen megjelenő hajléktalanok, éhező emberek számára egy-egy pohár forró teát adjanak. Ha a Gundel vezetősége tömegre számít, akkor elismeri, hogy hazánkban tömegek éheznek, de az állami rendezvények vendéglátó intézménye, a kormány hivatalos etetőcége még egy pohár vagy csésze teát is sajnál tőlük. Holott csészeügyileg igazán jól állnak, hiszen a Karmelita kolostor menzáján is csészébe mérik a levest.
Nem tudhatjuk, hogy a Gundel előkelő vendégeinek nyugalmát mi zavarhatja, az ő fejükkel nem tudunk gondolkodni. Ám jóhiszeműen mi azt gondoljuk, hogy tisztességes embernek – legyen az akár szegény, akár jómódú – inkább a segítségére lehet számítani, hiszen erre sok példa van már. De nem vagyunk naivak, a kormányközeli cégek vezetőit aligha sorolhatjuk ide.
Valójában örülhetnénk is,
mert a Gundel holnapi bezárása azt jelenti, hogy a Gundel vezetősége fél. Fél még attól is, hogy olyan honfitársainkkal kerül kapcsolatba, akik a rendszerváltás vesztesei. S óhatatlanul eszünkbe jut az egyik tolcsvai kastély néhai gazdája, aki karácsonykor azzal jutalmazta a falu népét, hogy a kastély hatalmas ebédlőjének ablakán betekintve, megnézhették az ünnepi terítéket. A Gundel még ezt sem teszi lehetővé.
A Gundel fél.
Az Állat-és Növénykert – legalábbis egyelőre – nem fél a „tömegektől”. A Vidám Park meg már évekkel ezelőtt bezárt.
A városligeti Gundel étterem dolgozói már készülnek a holnapi munkabeszüntetésre, mert sem a vendéglő vezetékes, sem a mobil telefonját nem veszik föl. Pedig kicsöng.
A Gundel holnap önként „sztrájkol”,
még a szakszervezet fenyegetése se kellett hozzá. A Gundel vezetősége példát mutat, érti az idők szavát. Azt javasolja a többi cég vezetőinek, hogy a dolgozók nyugalma érdekében zárjanak be minden üzemet, gyárat, színházat, bármit, ha kell, egész évben – ha a cég előtt „politikai tömegrendezvényt” jelentenek be.
Sőt, akár az egész országot is.
Szerző
Friss
- Így tromfol Orbán, -ezúttal a miniszterelnök névrokona- az újdonsült dr.: ‘Ukrajna nevű probléma’
- Lech Wałęsa a lengyel Szolidaritás vezetője „elküldte gyufáért” Donald Trtumpot, amikor keményen kioktatta politikatörténetből
- Orbán Viktor: velőre fel! – Ez a pacák nem tud csatakiáltás nélkül még vacsorázni sem?
- ‘Deák Dániel már mehetsz képeket készíteni, hazamentek’ – kommentelték Magyar Péter szegedi ‘tízezrét’
- Alakszai főispán bepipult és sk. döntött: hazavihetik a szülők gyermeküket – Köszi TASZ és Partizán!
- Orbán Viktor -vagyis Ön, meg mi mindannyian- megmenti a Haladás VSE-t – Ha saját számlájáról teszi, akkor bocsesz….
- L. Ritók Nóra: pedagógus továbbképzés – átverés, vagy pénzlenyúlás?
- Nagy Márton szerint, ha már árstop, akkor legyen kövér – A bank a soros?
- 2025-ben 3836 milliárd forintot kell a kormánynak kamatokra kifizetni – Mire jut ennyivel kevesebb?
- Ki hívott, vajon ez miért fontos manapság?