Banánköztársaság
Csak az a „csak” ne lenne!
Megszokásból vagy nosztalgiából – nem tudom eldönteni – csupán úgy tudok dolgozni, hogy a fejem fölött szól a televízió. Fogalmam nincs róla, miről van szó, mert nekem a hangok kellenek. Ettől érzem úgy, hogy még mindig a zajos szerkesztőségben vagyok. Sok-sok év alatt megszoktam, nekem ez kell a munkához.
Van azonban egy szó,
ami mindig kiválik a többi közül, amelyre akarva-akaratlan fölkapom a fejem. Mindig egy-egy televíziós hirdetésben hangzik el, rendszerint akkor, amikor egy nem éppen olcsó tárgyat reklámoznak. Okvetlen vegyük meg, mert „csak” 73 ezer 900 forintba kerül. „Csak”, miközben sok nyugdíjas örülne, ha ekkora összegre emelnék a havi járandóságát. De autót is reklámoznak így, „csak” x millió forintért… Ugyan, mi ez a pedagógusnak, az óvónőnek, a közszolgának?! Mellényzsebből kifizetik!
De más bajom is van a hirdetésekkel. Meggyőződésem, hogy az ember ismerje jól a saját anyanyelvét, annak szabályait, helyesírását. Személyes sértésnek érzem, amikor egy hirdető cég szövegében az is nagy betű, aminek szabály szerint kicsinek kellene lenni, és mindezek tetejébe, a magyar nyelv alapvető helyesírási szabályait sem tartja be az, aki mindezt megfogalmazta. Olyan hibákat vét, amelyek miatt annak idején, amikor tanítottam, karó járt az elkövetőnek. Nem tudom, miért nem lehet a hirdetés szövegét olyannal íratni, aki tud magyarul! Vagy legalább az adott cég mutassa be megjelenés előtt egy korrektornak! Nem hiszem, hogy ez a plusz költség olyan nagyon megterhelné az adott hirdetőt.
Már a helyesírás se fontos?
Tudom, a mai világban, amikor az érettségiző magyar írásbelijében lévő helyesírási hibák sem járnak pontelvonással, sokat kérek! De ha szemmel láthatóan, évről-évre gyatrább a – az engem ugyancsak bosszantó – „magyarok” intelligenciaszintje, akkor legalább gondoljanak arra az illetékesek, hogy a milliomosoknál többen vannak az országban olyanok, akiket bánt az a „csak”. Mert a reklámozott termékre se „csak”-kal, se anélkül nem telik. De talán nekik is eszükbe jut – és egyáltalán nem érzik jól magukat tőle –, ha ilyen reklámot látnak, hallanak, hogy csak az a „csak” ne lenne!
