Kerítésen innen
Csak híresztelés, hogy roma gyerekeket bántalmaz az iskolaigazgató?
Gyermekbántalmazási ügybe keveredett Putnoki Zsolt, a Budapest XIII. Kerületi Ének-zenei és Testnevelési Általános Iskola igazgatója. Erről a Városi Kurir is beszámolt.
Veréssel nevel az igazgató
A 24.hu-nak nyilatkozó tanárok és szülők áprilisban azt állították, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újkenéz korábbi fideszes polgármestere több gyereket megütött, köztük egy kislányt, illetve hogy a bántalmazásokat minden esetben roma gyerekek szenvedték el. A legutóbbi hasonló eset áprilisban történt, akkor Putnoki felelősségre vont egy roma gyereket, és több tanár, illetve a gyerek elmondása szerint bántalmazta a 13 éves fiút.
Az egyik pedagógus azt is hallotta, ahogy a gyerek azt kiabálja:
Ne bántson, igazgató úr!
Az intézményvezető viszont azt állította, a gyerek kétszer megütötte, ezért rendőri intézkedést kért, és a tanuló ellen feljelentést tett. De ellene is eljárás indult.
A kiskorú veszélyeztetése gyanúja miatt folytatott eljárásban a rendőrkapitányság előterjesztést tett az ügyészségen a nyomozás határidejének meghosszabbítására. És miközben az igazgató elleni nyomozást meghosszabbították,
a gyerekkel szembeni eljárást megszüntette a nyomozó hatóság.
10 tanár otthagyta az iskolát, 23 most akar felmondani
Az igazgatót viszont még a közmeghallgatás után sem függesztették fel, pedig a Zoom beszámolója szerint több tanár kiállt a nyilvánosság elé is, és elmondta, hogy az iskola első embere megfélemlíti a tanárokat, korábban több ízben megalázta, bántalmazta a diákokat, főleg a roma tanulókat.
Az ügy kirobbanása után 10 pedagógus otthagyta az iskolát, most pedig újabb 23 tanár akar felmondani. Többen közülük már a papírmunkát is elintézték. A meghallgatáson megszólalt egy olyan édesanya, aki négy gyermekét vitte el az iskolából, mert a kisebbségi tanulókkal és a tanárokkal való bánásmóddal is elégedetlen volt.
Rétvári szerint pletyka az egész
Hiszékeny Dezső MSZP-s képviselő a parlamentbe is bevitte a témát és Rétvári Bencét kérdezte meg arról, miért nem függesztik már fel az igazgatót állásából.
Rétvári úgy kezdte, hogy ő a híresztelésekkel szemben inkább a tényekről beszélne,
vagyis az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint, amikor tanárok kiállnak a nyilvánosság elé, és elmondják, hogy az igazgató megfélemlíti őket, és bántja a diákokat, az csak egy híresztelés.
Az államtitkár nem hallott egyetlen panaszt sem
Ezek után Rétvári arról beszélt, milyen vizsgálatokat folytattak le. A helyzetet szerinte a tankerületi központ tárta fel. Rétvári folyamatosan azt hangsúlyozta, hogy a központhoz nem érkezett egyszer sem panasz és konkrétumok sosem hangzottak el. Állítása szerint akkor sem beszéltek a tanárok hasonló problémákról, amikor a tankerületi igazgató találkozott hat pedagógussal.
Ezek után jött a közmeghallgatás, ami Rétvári szerint már politikai színezetet kapott, de konkrét panasz szerinte itt sem érkezett. Az államtitkár szerint széleskörű vizsgálat folyt, de
beszédében egy szóval nem említette, hogy mi derült ki a vizsgálatból, és egy mondata sem utalt arra, mi történt április 13-án az igazgatói irodában.
(Forrás: 24.hu)
Szerző
Friss
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is