Novák Katalin úgy tapasztalt eddig „keresztény közösségek elleni gyűlöletet ébresztő megnyilatkozást” a Pride-on, hogy ott sem volt

Bősz Anett nyílt levélben invitálta Novák Katalint, hogy mutassa meg, hogy nem pusztán a kormány által felvázolt és kívánatosnak tartott családmodellek elfogadhatók és látogasson ki a Pride felvonulásra. Az államtitkár asszony az MTI-n keresztül válaszolta, hogy természetesen nem megy, de véleménye azért van róla, amit nem fél kifejteni!

Az invitációból

“Tisztelt Államtitkár Asszony!

Megütközéssel olvastam kaposvári nyilatkozatát az Orbán-kormány családpolitikájával kapcsolatban. Elfogadhatatlannak tartom, hogy a magyar kormány államtitkáraként Ön megbélyegzi és  kirekeszti a család fogalmából az azonos nemű párokat. Ön azt nyilatkozta: »nem szabad elfeledkeznünk a többségről, amelynek értékei és a gyerekvállalás mellett határozottan ki kell állni; a családhoz kell egy nő és egy férfi, és pont elég hozzá egy nő és egy férfi.« Több ezer magyar honfitársunkat sértette meg ezekkel a szavakkal. Az azonos nemű párok örökbefogadási joga nem »fenyegeti« és nem is próbálja »megbontani a család szentségét«. Azzal, hogy a Fidesz-KDNP törvényi és adminisztratív eszközökkel akadályozza a meleg párokat az örökbefogadásban, azzal nem a többséget védi, hanem a kisebbség jogait sérti súlyosan – kezdi a képviselő, majd így folytatja:

“Tisztelt Államtitkár Asszony! A társadalom nem hadszíntér. A társadalomfejlődés lépcsőfokai a szabad világban a béke, az elfogadás és a tolerancia felé vezetnek, és nem abba az irányba, amelyikbe az Orbán-kormány immáron harmadik ciklusa óta halad. (…) Szeretném felkérni, hogy a Magyar Liberális Párttal együtt Ön is csatlakozzon a 2018-as Pride felvonuláshoz. Kérem, vetkőzze le káros előítéleteit, ismerkedjen meg az LMBTQ+ mindennapjaival és nehézségeivel. A Budapest Pride jó alkalom arra, hogy személyesen győződhessen meg róla, hogy előítéleteinek semmilyen alapja nincsen, és az azonos nemű párok is éppen annyira alkalmasak a családalapításra, mint bárki más.”

A válasz: NEM!

Tisztelt Képviselő Asszony!

Köszönöm levelét és meghívását az LMBTQ+ emberek budapesti felvonulására. Abban bizonyára mindketten egyetértünk, hogy Magyarországon a kisebbségek jogai erősek, a többségétől eltérő szexuális irányultságú emberek is biztonságban élhetnek itt. Alaptörvényünk egyértelműen fogalmaz:  “Magyarország védi a házasság intézményét, mint férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot, mint a nemzet fennmaradásának alapját. A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony.”

Sajnálom, hogy az egymás iránt szükséges tiszteletet néhányan hajlamosak kizárólag egy irányban értelmezni. Amikor egyes országokban betiltják a lányok szoknya-viselését, amikor az édesanyát nem lehet édesanyának, az édesapát édesapának szólítani, amikor gyerekeket eszközként használnak ideológiai küzdelmekhez, akkor nem emberi jogokról, nem tiszteletről, hanem éppen ellenkezőleg, tiszteletlenségről és a jogok elvitatásáról van szó.

Magyarországon tiszteljük a kisebbségeket és tiszteljük a többséget is.

Megnyugtatom, a kisebbségek jogait magam is tiszteletben tartom, így velem nem érdemes ijesztgetni őket.A hétvégi felvonuláson nem veszek részt, Képviselő Asszonynak azonban kívánom, hogy érezze jól magát, és kérem, hogy amennyiben – a korábbi felvonulásokon látottakhoz hasonlóan – keresztény közösségek elleni gyűlöletet ébresztő megnyilatkozást tapasztal, lépjen fel az ellen a lehető leghatározottabban!

Üdvözlettel:

Novák Katalin”

Lakner Zoltán: A fene se akarja meggyőzni Novák Katalint…..

Magyarországon is kapható a Pride – kollekció

Vigyázat! Novák Katalin kukkolhat a hálószobában és ítélkezik – A homofób államtitkár kirohanása

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük