Családvédelem(?!?) helyett családok zaklatása, az újabb eset

Innentől kezdve aztán olyan szürreális dolgok történtek, amiket el sem hittem volna, ha nem a saját szememmel látom őket.

Először is megtudtam, hogy a gyermekjólét jelentésében az állt: megsértettem a tankötelezettséget. Ez szemenszedett hazugság volt, hiszen az óvodalátogatási kötelezettség és a tankötelezettség két külön dolog – ezt mi magyaráztuk el a gyámügyi szakügyintézőnek is. A tankötelezettséget soha nem sértettem meg, hiszen időben beírattam iskolába, ahol azóta sincs igazolatlan hiányzása.

Hiába csatoltam a szükséges iratokat, a tankötelezettség megsértésének vádja rajtam maradt.

Ugyancsak a gyermekjólét hivatkozott arra, hogy a gyereknek a jelzett tanévben 55 tanóra mulasztása volt, pedig az óvodában se tanév, se tanóra nincs – de ez nem szúrta a szemét sem a jegyzőnek, sem a kormányhivatal vezetőjének, két jogászdoktornak, mikor panaszkodtunk nekik.

A másik sokk akkor ért,

mikor gyerekorvosunk „szakvéleményét” megismertük: gyermek-hematológus létére pszichiátriai diagnózist adott ki rólunk, szülőkről, és középső gyerekünkről is; szerinte az egész családnak pszichés megsegítésre van szüksége – pusztán azért, mert gyerekeink magántanulói státuszban vannak (tehetséggondozás miatt). Közben azt is panaszolta, hogy az utóbbi időkben „bezárkóztunk” – ezt abból szűrte le, hogy ritkán látta a gyerekeinket, de mi ennek örültünk, hiszen ez azt jelenti, hogy egészségesek. Egyébként…: ha olyan ritkán látott minket, honnan tudta leszűrni, hogy pszichés megsegítésre van szükségük…?

Ugyancsak nagy pofon volt, mikor idézést kaptam a férjemmel és a két kisebb gyerekkel az Igazságügyi Orvosszakértői Intézetbe. A gyámhivatal, valószínűleg a gyerekorvos véleményére alapozva, ki akarta vizsgáltatni, hogy „veszélyeztető” magatartásunk elmebetegségből ered-e (!), és azt is, hogy alkalmasak vagyunk-e a saját gyermekeink nevelésére (!), valamint a gyerekeket meg akarták vizsgálni, hogy milyen károkat okozott náluk a magántanulói státusz. (Az otthonunkba való rendőri behatolással eddig is fenyegettek, ekkor viszont meg lett lebegtetve a gyermekek elvétele is.)

 Időközben elköltöztünk, tehát másik hivatalhoz került az ügy

Ők nem tudtak mit kezdeni velünk, ezért az új helyen egy évig semmi nem történt (az ügyintézési határidőt a törvény 21 napban szabja meg!). A gyermekjólét azért itt is behívatott. A beszélgetés a következőképpen zajlott:

• Mi segíteni szeretnénk Önöknek a problémáik megoldásában.
• De konkrétumokat mondjon! Miből állna a családunkra szabott, felajánlott segítség!
• Háát…, segíthetünk a nyomtatványok kitöltésében!
• Maga azt nem is tudja elképzelni, hogy én milyen bonyolult szövegeket tudok értelmezni!
• Akkor meg segíthetünk a gyerekek korrepetálásban!
• Ért maga a paleobotanikához? Mert az egyik gyerekem most abban mélyül el.
• Ha a kamaszgyerekeinek problémájuk van, fordulhatnak hozzám bizalommal.
• Gondolja, hogy a kamaszaim magához fognak fordulni az esetleges problémáikkal, mikor azt se tudják, hogy maga a világon van?
• Akkor… Tudunk használtruha-adományt adni…

Ez tehát az alapellátás, amit ekkor már másfél éve igyekeztek ránk erőszakolni.

Megjegyzem: arra, hogy kisiskolás fiunk hogyan van veszélyben a kéthavi óvodai hiányzás miatt, és ezt a veszélyt hogyan óhajtják elhárítani – soha, senkitől nem kaptam választ!

Most, 2018 tavaszán két éve, hogy elkezdődött zaklatásunk

Nem tudjuk, hogy az ügy hol tart, hiszen megkeresésünkre nem kaptunk választ, és az ügy lezárásáról se jött határozat, azt kell tehát gondolnunk, hogy még folyamatban van.

Valószínűleg még ez után fogják a gyámügyi tárgyalást megtartani, és védelembe venni a fiunkat.

Ha valóban fennállt volna a veszélyeztetés, ennyi idő alatt meg is halhatott volna a gyerek!

Kérdések, amik felvetődtek bennünk:

• A gyermekjólét rengeteg energiát tett a mi „megfogásunkba”. Ugyanakkor a közeli, hírhedt nyomortelep gyerekei vígan lóghatnak az iskolából, bántalmazhatják a járókelőket, és kábítószerezhetnek. Valóban ránk kellett a drága erőforrásokat elpazarolni (csak az igazságügyi szakértői vizsgálat 80 ezer forintba került volna)?
• Hogy lehet az, hogy a gyermekjóléti és a gyámhivatali dogozók nincsenek tisztában a munkájukat meghatározó jogszabályokkal, és a szülők világosítják fel őket arról, hogy hogyan szól a törvény?
• Hogy lehet az, hogy eddig még alig kaptunk olyan dokumentumot, amiben ne lett volna elírás, vagy durva helyesírási hiba? A védelembe vételi javaslatban a gyerek nevét rontották el, más határozatokban pedig benne hagyták az előző ügyfelek adatait. Ha én egy hibát is ejtek az adóbevallásban, már szigorúan büntethet a hivatal!
• Hogy lehet az, hogy a legdurvább visszaélések megpanaszolására is azt a választ kapjuk, hogy „ezt így szoktuk”? Hazánkban a szokásjog uralkodik, vagy a törvényeket kell betartani?
• Ugyan milyen segítséget tudna adni nekem egy olyan családgondozó, aki kora szerint a gyerekem lehetne, egyedülálló, és még a szüleivel él – tehát se önálló életvezetésben, se gyereknevelésben nincs semmilyen tapasztalata?
• Hogy lehet az, hogy a Kormányhivatal dolgozója egymaga törvényt keletkeztet, erre a nem létező törvényre hivatkozva jogtalanul tartja vissza a gyermekünk után járó családi pótlékot, és azt csak az Alapvető Jogok Biztosának vizsgálatát követően folyósítja újra?
• Mennyire komoly gyermekvédelmi szakember az, aki felrója nekünk, hogy az Operába jár a gyerekünk, mert „milyen dolog az, hogy a kicsi nem kerül ágyba este 11 előtt…?”
• Hogy lehet az, hogy óvodapedagógusként az intézményben nevelhettem volna a gyerekemet, otthon ezt nem tehetem meg, még két hónapra sem?
• Milyen munkát lehet elvárni olyan szervezetek (pl. a kormányhivatal) tagjaitól, ahol SOHA nincs következménye az elkövetett hibáknak? Csak az elején hökkentünk meg azon, hogy az ordító szabálytalanságok ellenére „mindig mindent rendben találtak” a vizsgálatok.
• És végül hogyan lehet az, hogy újabban már önmagában az veszélyezteti a kiskorút, ha a szülője nem működik együtt a fentebb bemutatott szervezetekkel?

Milyen demokrácia az, ahol a szülőt jogtudatos magatartása miatt elmebetegséggel lehet megvádolni? Csak a bolondok állnak ki ma Magyarországon a jogaikért?

Epilógus

A történetben szereplő család kérte, hogy őrizzük meg az anonimitásukat, mert félnek, hiszen az ügyük még korántsem zárult le.

Mi a továbbiakban is nyitva tartjuk a „családvédelem” feliratú dossziénkat és várjuk történeteiket. 

Kapcsolódó 

Boszorkányüldözés?! – Egy állatvédő kálváriája