Gyorshír
Csökken a hőség
Mindössze néhány fokos fokos enyhülés érkezik, de ebben hőségben már az is jól esik az embernek, ha nem felfelé indul el a hőmérő higanyszála, hanem lefelé, még ha apró is az elmozdulás.

Mindössze néhány fokos fokos enyhülés érkezik, de ebben hőségben már az is jól esik az embernek, ha nem felfelé indul el a hőmérő higanyszála, hanem lefelé, még ha apró is az elmozdulás.

A mai nap
A Dunántúlon a déli órákig számítani kell további záporra, zivatarra, majd megszűnik a csapadék, és csökken a felhőzet. A Dunától keletre a változó felhőzet mellett több órára kisüt a nap, és főként az Északi-középhegység térségében alakulhat ki zápor, zivatar. Az ország keleti felén is északnyugatira fordul, és helyenként megerősödik a szél. A zivatarokat néhol felhőszakadás, jégeső és viharos szél kísérheti. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 33 fok között valószínű, keleten lesz a melegebb. Késő estére 20 és 26 fok közé hűl le a levegő.
napi középhőmérséklet már inkább csak az Alföldön, főként a délkeleti tájakon alakul 25 fok felett.
Zivatarok
A szombat reggel Dunántúl kelet részén fejlődő zivatarlánc tovább halad kelet felé, mely a Duna vonalát átlépve valószínűleg erejét veszti. A zivatarlánc nyomában felhőszakadás (20-40 mm), erős vagy viharos szél (50-80 km/h), egy-egy helyen jégeső várható. Kora délutánig elsősorban egy délnyugat-északkelet tengely mentén (Dunántúl középső és keleti része, Duna-Tisza köze Északi-khg.) fordulhatnak elő még zivatarok. A nap második felében nyugat felől stabilizálódik a légkör.
Orvosmeteorológia
VK/pixabay
A keleti területeken is mérséklődik a hőség, de a kánikula arrafelé nem szűnik meg, ezért továbbra is figyelni kell a fényvédő krémek megfelelő használatára és a folyadékbevitelre. Másutt ugyanakkor átmenetileg megszűnik a kánikula. A feloszlóban lévő hidegfront hatására csak a fokozottan érzékenyeknél léphet fel fejfájás, migrén, megnövekedett reakcióidő.
Pollenjelentés
VK/pixabay
Parlagfű. Hétvégén a parlagfű koncentrációja egyre többfelé nagyon magas szintet érhet el. A csalánfélék és az üröm virágpora jellemzően közepes-magas koncentrációban lesz jelen. Helyenként közepes szintet érhet el az útifű, a libatop- és kenderfélék koncentrációja. A kültéri allergén gombák spóraszáma a magas-nagyon magas tartományban alakul.
Nem árt ha tudja!
Készüljön a holnap éjszaka csodájára
Augusztus 12-ről 13-ra virradó éjszaka figyelhetjük meg a legtöbb hullócsillagot, az időjárás is kedvező lesz.
Elkezdődött a nyár utolsó hónapja, és vele érkezik az év egyik legmegbízhatóbb és talán legismertebb meteorraja, az augusztusi Perseidák. Sok más meteorraj is megfigyelhető ebben az időszakban, de egyértelműen ez a legaktívabb és leglátványosabb meteoráramlat a nyár második felében. (Jónás Károly Időkép)
Szerző
Friss
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén
- Orbán másodlagos frissességű traktorozása újrahasznosítva
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról
- Orbán és csapata utolsó rohama: ikszelj magyar, a túlélésedért – Ellenjavallat: olvass a Fidesz-sorok között
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti
- Combosodik a MÁV: Véda kamerarendszert telepítenek a vasúti átjárókhoz
- Orbán Ráhel nem türelmetlen hölgy: 3 éve veszteséges Odu-ját nem bezárja, hanem új helyre költözteti