Kerítésen innen
Demeter Szilárd: a függetlenobjektíveknél ez másképp van, azt a világot nem ismerem
Demeter Szilárd zokon vette, amikor nyilvános lett, hogy 6,6 millió forintos tanácsadói megbízást adott a Petőfi Irodalmi Múzeum közfinanszírozott büdzséjéből zenésztársa, egész pontosan a Doutdes Bt., ahol a 2016-os alapítás óta beltag Megadja Gábor.
A PIM igazgatója, Demeter Szilárd és Megadja Gábor a Loyal nevű együttesben játszik együtt. Megadja vezeti a PIM Hajónapló című műsorát is.
Demeter korábban arról beszélt,
hogy a Loyal összeférhetetlenség miatt nem pályázhat sem a PIM, sem az NKA könnyűzenei pályázatain, így a zenekar inkább vesztese a két gitáros közéleti szerepvállalásának, semmint győztese.
Az összeférhetetlenség a gitárosok közti tanácsadást nem érinti
– írta a 444.
Demeter közösségi oldalán „objektívan” véleményezte a fentieket
„Látom, ez is hír lett: Megadja Gábor barátom gyakorlatilag a főigazgatói (és nem vezérigazgatói, kedves funkcionálisan analfabéta, khm, ellenzékifüggetlenobjektívek) pályafutásom kezdetétől tanácsokat ad nekem. Jó tanácsokat (az eredmények magukért beszélnek), mégpedig azért, mert:
- az egyik legokosabb ember, akit megismertem, széleskörű műveltséggel, olvasott és olvas a mai napig,
- mer gondolkodni,
- nem foglya egyetlen elitkulturális érdekkörnek sem, tud kívülről nézni,
- és lát a pályán.
Ezért fizetést kap, naná, a jó munkát megfizetik.
Tippem szerint kevesebbet keres ezzel, mint amennyit egy átlag ellenzéki újságíró havonta zsebretesz. Amely fizetésért egyébként olyan megdöbbentő felfedezéseket oknyomoznak ki nyilvános információkból (üvegyzseb, ugyi), hogy 1) az emberek ismerik egymást, 2) akik ismerik egymást, és dolgoztak már együtt (Gáborral 2014 óta a Századvégben), ennek fényében okkal számíthatnak a minőségi munkára, azok később is együtt fognak működni. Mint megbízó, szeretek olyan emberekkel együtt dolgozni, akik már bizonyítottak (a tanácsadás ráadásul bizalmi kérdés).
Talán a függetlenobjektíveknél ez másképp van, azt a világot nem ismerem, de az Index kálváriáját látva kezdem érteni.”
https://www.facebook.com/demetersz/posts/3484353464921795
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….
Kovács+Béla
2020.08.08 12:29 at 12:29
Ez a dömötör nem a vidnyánszki ikertesója ? Egy szinten lehetnek és ez jó és elég is nekik !