Connect with us

Ez a nap

DK: a nemzeti érdek elárulása a Dunakeszi Járműjavító Kft. orosz kézbe adása

Megosztás

Rónai Sándor, a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, azok után, hogy az állam évekkel ezelőtt 2,1 milliárd forintért visszavásárolta nyugati cégektől a Dunakeszi Járműjavító Kft.-t, most versenyeztetés nélkül adja el a vállalatot orosz Transzmasholding tulajdonában lévő TMH Hungary Zrt.-nek.     

Fideszes oligarchák kezébe kerül a fél ország

Abban az országban, ahol a hatalom éjjel-nappal arról beszél, hogy nemzeti tulajdonban kell legyen még a bankrendszer és a sajtó is, a Dunakeszi Járműjavító orosz kézbe adása a nyílt beismerése annak, hogy ezt a rendszert egy pillanatig sem érdekli a nemzeti tulajdon – fogalmazott a megválasztott EP-képviselő. A nemzeti tulajdon csak egy kézenfekvő hazugság arra, „amikor fideszes oligarchák kezébe kerül a fél ország” – mondta a politikus.

Más témában feltett kérdésre azt felelte, az őszi önkormányzati választáson az ellenzéknek mindenütt egy közös jelöltet kell indítania a Fidesz jelöltjeivel szemben. A hírek szerint a Momentum újra kívánja nyitni a tárgyalásokat, a DK-nak pedig az EP-választás eredménye által rárótt felelősséggel kell részt vennie ezeken a tárgyalásokon – közölte.

Összefogással Tarlós István és a Fidesz is legyőzhető

A Demokratikus Koalíciónak továbbra is Karácsony Gergely a főpolgármester-jelöltje és a vasárnapi választáson bebizonyosodott, hogy összefogással Tarlós István és a Fidesz is legyőzhető – hangsúlyozta.

Újabb kérdésre azt felelte, hogy a Demokratikus Koalíció az EP-választáson is bebizonyította és az Országgyűlésben is napról napra bizonyítja, hogy nem egy egyszemélyes párt.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

https://varosikurir.hu/ajve-az-oroszok-ujra-dunakeszin-vannak/

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük