Connect with us

Ez a nap

DK: Orbán tisztázza, játszott-e bármilyen szerepet a Microsoft vesztegetési botrányában

Megosztás

Minapi hír, hogy a Microsoft magyarországi leányvállalatánál kirobbant korrupciós ügyre bizonyítékokat találtak az amerikai hatóságok. Bebizonyosodott, hogy magyar állami szervek vesztegetés hatására két-háromszoros áron vásároltak szoftvereket a cégtől. Az ügyben közvetítőként gyanúba keveredett a miniszterelnök veje is.

Újraindítják a nyomozást

Amerikában most nyilvánosságra hozták az ügy nyomozati dokumentumait, amelyekből az derül ki, hogy az ügy szálai akár egészen Orbán Viktorig érhetnek; az egyik beismerő vallomásban említést tesznek a miniszterelnökről is.

Az ügyészség kilátásba helyezte, hogy a Magyarországon egyszer már – milyen meglepő – lezárt nyomozást újraindítják. A Demokratikus Koalíció azonban azt követeli, hogy a kormányfő – ettől függetlenül – haladéktalanul tisztázza magát a nyilvánosság előtt: büntetőjogi felelőssége tudatában tegyen nyilatkozatot arról, hogy az ügyről nem volt tudomása és azt sem közvetve, sem közvetlenül nem segítette elő.

Feljelentés

A Demokratikus Koalíció ezért feljelentést tesz az ügyészségen ismeretlen tettes ellen, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó csalás miatt, illetve hivatali vesztegetés elfogadása és hivatali vesztegetés megalapozott gyanúja miatt is – tette közzé a Demokratikus Koalíció alelnöke, frakcióvezető-helyettese, dr. Vadai Ágnes nyilatkozatát.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük